Nyugtat a Continental: Hiába lesz nagy leépítés, magyar dolgozókat nem rúgnak ki
Háromezer fős leépítést tervez a Continental, de a magyar dolgozóiknak nem kell aggódniuk – közölte a cég a HVG-vel.
Háromezer fős leépítést tervez a Continental, de a magyar dolgozóiknak nem kell aggódniuk – közölte a cég a HVG-vel.
Átlagban elmondható, hogy az autóipari befektetések ötödét az állam állja.
A magyar ipar teljesítménye jobb volt márciusban, mint egy évvel korábban. Az autógyárak számára már ekkor súlyos gondokat okozott az orosz–ukrán háború, a többi ágazat az első hetekben annyira még nem érezte meg a rossz hatásokat.
Minimális, 0,6 százalékos növekedést mért a KSH az ipari termelésben augusztusban, aminek a fő oka az, hogy tavaly olyankor még nem volt kint teljesen az ipar a gödörből. A járműipar 34, azon belül a gépjárművek gyártása 53 százalékkal zuhant, nagyrészt a félvezetőhiány miatt.
Szijjártó Péter csepegtetett részleteket.
Magyarország nem támogatja, hogy ilyesmi történjen – mondta a külügyminiszter.
A pénzt nem kell visszafizetni.
Folyamatosan bővül a világ újautó-kibocsátása, amelynek két messze legnagyobb felvevője az USA és Kína.
2016. májusban hirdette meg a kormány a nemzeti autóbusz-gyártási programot. Az eddigi legnagyobb megrendelés egyelőre bebukni látszik.
A Hübner ezzel 125 új munkahelyet teremt.
Az autóiparban már a közfoglalkoztatáson gondolkoznak, miután egyszerűen nem tudnak annyit fizetni a szakembereknek, hogy Magyarországon maradjanak. Több ezer ember hiányzik.
Románia megelőzheti Magyarországot a helyben gyártott személyautók számát tekintve 2018 után - írta az európai járműipari statisztikákat ismertetve a Ziarul Financiar.