A WHO szerint az európaiaknak nem nagyon kéne még utazgatni
Még mindig csak az emberek kevesebb, mint a negyede kapta meg az első oltását a régióban, miközben megérkezett az indiai variáns.
Még mindig csak az emberek kevesebb, mint a negyede kapta meg az első oltását a régióban, miközben megérkezett az indiai variáns.
hvg.hu
Néhány lépéssel újra közelebb kerülünk ahhoz, hogy az élet visszazökkenjen a régi kerékvágásba. Megszűnik a kijárási tilalom, lehet lagzit, zenés-táncos rendezvényt tartani, tüntetni. Összeszedtük, mi változik.
hvg.hu
Egy beteg egy látogatót fogadhat zárt térben maximum egy órára.
hvg.hu
Péntekre 191-gyel csökkent a kórházban ápoltak száma.
hvg.hu
A kínaiak teljesítették a vakcinaszerződésben vállaltakat.
MTI
Aki egy kicsit is megért a vakcinák működéséből, az pontosan tudja, hogy nem mindegyik ugyanolyan jó, óriási különbség van közöttük – mondta Duda Ernő virológus a Kommcast Extra című műsorban. Szerinte kizárólag az emberi hülyeségen múlik, mikor lesz vége a járványnak.
hvg.hu
A hétvégén elérjük az ötmillió beoltottat, ezután jelentős változásokra lehet számítani – jelentette be a Kossuth Rádiónak adott interjúban Orbán Viktor. Nemcsak a köztéri maszkviselést és a kijárási korlátozásokat törlik el, hanem lakodalmakat és 500 főig szabadtéri rendezvényeket is lehet majd tartani.
hvg.hu
Az állatoknak kifejlesztendő vakcinák kapcsán bukkant fel a téma.
hvg.hu
A szalon az Instagramon is hirdeti, hogy oltottakat nem fogadnak.
hvg.hu
A legfrissebb statisztikai felmérés szerint a koronavírus-fertőzésből kialakuló Covid–19 betegség már csak a kilencedik helyen áll az Angliában történt halálozások leggyakoribb okainak listáján.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ezt javasolja Dmitrij Medvegyev, aki orosz elnök is volt, jelenleg pedig Putyin pártjának vezére. Oroszországban a lakosságnak csak a 30%-a akarja beoltatni magát – írja az Rt.com.
Lengyel Miklós
Mindenki igent mondott, Magyarország nemet.
hvg.hu
Védettségi igazolvánnyal lehet csak beteget látogatni.
hvg.hu
A tömeges előállítás három héten belül megkezdődik.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Soha nem mondták kevesebben az Omninbusz kutatássorozat történetében azt, hogy gyakoribb kézmosással védekeznek a járvány ellen, mint ahányan májusban.
hvg.hu
Eddig tíz országgal állapodott meg Magyarország az oltottak szabad utazásáról.
hvg.hu
Emelkedik a regisztrált új fertőzöttek száma a hét elejéhez képest, de még mindig jóval alacsonyabb a múlt heti értéknél.
hvg.hu
Az egészségügyi szakértő szerint gond lehet a rehabilitációs osztályokon, mert ott továbbra sincs elég ágy.
hvg.hu
A vendégek oltási igazolvánnyal, a korábbi koronavírusos betegségüket bizonyító orvosi papírral vagy negatív teszttel léphetnek be az egységekbe.
MTI
Azok kaphatnak újabb dózist, akiknél nem alakult ki megfelelő immunitás.
hvg.hu