Szijjártó: A héten minden Keletről rendelt vakcina megérkezik
A külgazdasági és külügyminiszter a parlamentben beszélt arról, hogy mind az orosz, mind a kínai fél időben teljesítette vállalásait.
A külgazdasági és külügyminiszter a parlamentben beszélt arról, hogy mind az orosz, mind a kínai fél időben teljesítette vállalásait.
hvg.hu
A járvány lassú lecsengését mutatják a most kiadott számok: csökkent az új fertőzöttek, a kórházban és a lélegeztetőgépen lévők száma is, de még mindig sok a halálos áldozat. Az oltási program újra felpörgött.
hvg.hu
A betegek nem kaptak orvosi ellátást, illetve csak fájdalomcsillapító gyógyszerekkel látták el őket.
MTI
MTI
hvg.hu
A rendezvényt csak az intézmények nyitott, épületen kívüli területein lehet megtartani.
hvg.hu
Az egyik gócpont az északnyugat-angliai Bolton.
MTI
55 millió adagra szerződtek, ebből eddig 5 millió érkezett meg.
hvg.hu
Sokan órákat vártak a szakadó esőben, mire megkaphatták a koronavírus elleni védőoltást.
hvg.hu
Indiában sok kórház már nem fogad koronavírusos betegeket, mert nincs elég orvosi oxigén. A válsághelyzetben önkéntesek segítenek a súlyos állapotú fertőzötteknek oxigénhez jutni – annak ellenére is, hogy eközben ők maguk is elkapják a betegséget. A Deutsche Welle riportja.
hvg.hu
A Sanofi és a GSK fejlesztette oltóanyag most jutott át a második klinikai teszten.
hvg.hu
A szert forgalmazó céget már harmadszor büntette meg a hatóság.
MTI
MTI
hvg.hu
A második negyedévben összesen 4,6 millió Pfizer–BioNTech oltóanyag érkezhet Magyarországra, így, ha megérkezik az Európai Gyógyszerügynökség engedélye, már csak döntés kérdése, itthon beoltják-e a 12–15 éves korosztályt – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban a Pfizer magyarországi ügyvezető igazgatója. Vereckei Péter szerint Szijjártó Péterrel a fejlesztésekről, hatékonyságról és a szállításokról tárgyaltak, de a kormány vakcinatáblázata nem került szóba.
Szélsőséges oltási reakciókat tapasztalt magán Eric Clapton, miután beadták neki az AstraZeneca koronavírus-fertőzés elleni vakcináját. A komoly panaszoknak az idegrendszeri eredetű betegségéhez lehet köze.
hvg.hu
Müller Cecília országos tiszti főorvos szerint a jövő év végére rendelkezésre állhat a magyar vakcina is.
hvg.hu
A 18 esztendős Shiva nem tudott távolságot tartanai a szüleitől, mert otthonuk egyetlen szobából áll.
hvg.hu
A legutóbbi adatok szerint a járvány következtében több mint 800 gyermek veszítette el egyik vagy mindkét szülőjét Magyarországon.
MTI
MTI
hvg.hu
A leggyakoribb pszichés tünet, ami a pandémia alatt jelentkezett a középiskolásoknál az a szokatlan fáradtság, a tartós szomorúság és ürességérzet, de sok szülő alvászavart és evési zavart is lát a gyerekeknél.
hvg.hu
Kórházban 2259 koronavírusos beteget ápolnak.
hvg.hu
Jelentősen enyhültek hétfőtől a járványügyi korlátozások Angliában, bár a brit kormány továbbra is fokozott elővigyázatosságra intette a lakosságot, elsősorban a koronavírus indiai változatának egyes gócpontokban észlelt terjedése miatt.
MTI
Az új típusú koronavírus indiai variánsa a jelek szerint más változatoknál könnyebben terjed, azonban egyre nagyobb bizalommal kijelenthető, hogy az oltások e variáns ellen is védelmet nyújtanak - mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter.
MTI
Mire megjött az SMS, többek nem tudtak foglalni helyszínt Budapesten.
hvg.hu