A Belügyminisztérium szerint korai arról kérdezni, mire jó a védettségi igazolvány
Az okmányt március eleje óta postázzák, azok is megkapják, akiket csak egyszer oltottak be.
Az okmányt március eleje óta postázzák, azok is megkapják, akiket csak egyszer oltottak be.
hvg.hu
Argentínában három hónapos csúcson a halálos áldozatok száma.
MTI
A koronavírus-fertőzés elleni vakcinát 868 embernek ajánlotta fel a Magyar Olimpiai Bizottság.
hvg.hu
Korábban a lettek is felfüggesztették, később azonban újraindították az oltóanyag használatát.
MTI
Minden XVIII. kerületi óvodásnak, 1-4. osztályos tanulónak, valamint óvodai és iskolai dolgozónak tesztlehetőséget biztosít az önkormányzat.
hvg.hu
Egyes tartományokban is lassították vagy felfüggesztették a koronavírus elleni oltást szerdától.
MTI
Most már óvatosan indulhat az újranyitás, hogy a cégeket is segítsék - döntött a svájci kormány.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A 18–59 éves helyett új korosztályi meghatározás került a listára: 16–18–59 éves.
hvg.hu
Többször is megesett, hogy valaki tévedésből nem ugyanazt a vakcinát kapta másodjára, mint az első oltásnál, de a virológusok szerint ilyenkor sincs baj.
hvg.hu
Egerben, Salgótarjánban, Szombathelyen és Veszprémben is emelkedő koncentrációt mértek.
hvg.hu
A református zsinati elnökség szerint eléggé javul a járványhelyzet ahhoz, hogy május első vasárnapján már be lehessen engedni embereket a templomokba.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A döntésről hamarosan tájékoztat a görög kormány egy magas rangú tisztviselő szerint.
hvg.hu
Amint 3,5 millió ember megkapja az első oltását, a vendéglátóhelyek teraszaira beengedhetnek vendégeket.
hvg.hu
A Provence-Alpes-Cote-d'Azur régió elnöke időben akart lépni, de megvárja az orosz oltóanyag uniós engedélyezését.
hvg.hu
Heteket csúszhat az oltási program befejezése az országban a döntés miatt.
hvg.hu
Merkely Béla oltotta be a súlyos betegségen átesett nőt.
hvg.hu
Pfizert vagy Modernát kaphatnak azok, akiket első körben Astrazenecával oltottak.
MTI
Ismét csak egyetlen kérdést olvastak fel az operatív törzs tájékoztatóján, amelyre egyébként mindenki, aki figyeli a járványról szóló híreket, kívülről fújja a választ.
hvg.hu
A 24.hu-nak nyilatkozó Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke szerint az intézmények központi iránymutatásra várnak.
hvg.hu
Az Európai Bizottság a lejárata nem újítaná meg szerződését a vektorvakcinát gyártó cégekkel, inkább az mRNS-alapú oltóanyagok beszerzésére fókuszálna a La Stampa szerint.
hvg.hu