Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#jog

Dobszay jános, Gergely Márton, Riba István hvg360

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Töméntelen pénzt költött már a propaganda Magyar Péter-ellenes kampányokra – látható eredmény nélkül. A korábban más politikusokkal szemben végigvitt lejáratási technikák ezúttal nem működnek, ezzel azonban még korántsem ürült ki Orbán Viktor eszköztára, kérdés, hogy meddig kész elmenni. Közben a Tisza visszalő: most éppen azt teregette ki, hogy a békepártiságát évek óta sulykoló Fidesz már 2023-ban „átállt a háború felé vezető út nulladik fázisára.”

Dobszay János Itthon

Minek ide nemzetközi büntetőbíróság? Nekünk ne mondja meg senki, kit üldözzünk, kit ne!

A kormány úgy döntött, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból – közölte Gulyás Gergely. Az „ünnepélyes” bejelentés időzítése nem véletlen: a Budapesten tartózkodó Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen – háborús és emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával – tavaly ősz óta nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. De ki lehet-e lépni egy olyan szerződésből, ami soha nem is lett a magyar jogrendszer része?

Dezső András Itthon

Börtönbe küldené az ügyészség az első budapesti „coffeeshop" tulajdonosait, pedig amit árulnak, nem kábítószer

Drogkereskedelem miatt több mint két és fél év letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség azokra a vállalkozókra, akik 2020-ban French Bulldog néven olyan üzletet nyitottak Budapesten, ahol úgynevezett CBD-termékeket árultak. Noha a kendernövényből készült, de 0,2 százalék alatti THC-t tartalmazó termékek nem minősülnek kábítószernek, a rendőrség, majd az ügyészség is beleállt az ügybe, és ragaszkodtak a drogkereskedelem gyanújához és vádjához. Az érintett vállalkozók pedig, hogy bizonyítsák igazukat, újabb boltot nyitottak, ahol ugyanolyan termékekkel kereskednek. Azokkal már nincs bajuk a hatóságnak.

Dezső András hvg360

Titokzatos magyar nő csalhatta tőrbe India legkeresettebb bűnözőjét

Egy 33 éves magyar nő is részt vehetett India egyik legkeresettebb bűnözője, Mehul Choksi kémregényekbe illő elrablásában. Choksi azt állítja, hogy az indiai titkosszolgálatok emberei több hónapon át figyelték, majd egy szövevényes akcióval próbáltak a hosszú ideje húzódó kiadatási eljárás végére pontot tenni. Persze az sem biztos, hogy egyáltalán elrabolták. Az viszont tény, hogy a rejtélyes magyar nő egy olyan ügy szereplőjévé vált, ami Indiának nemzetgazdasági kérdés: az indiai Punjab National Bankot lehúzó szélhámosok 1,8 milliárd dolláros kárt okoztak.

Dezső András Itthon

Eldőlt, hogy ki lehet adni a Vigadó téren elfogott brazil drogbárót

Nincs akadálya annak, hogy a magyar hatóságok kiadják a Budapesten még tavaly nyáron elfogott és a nemzetközi sajtóban csak a brazil Escobarként emlegetett Sergio Roberto de Carvalho drogbárót – értesült a hvg.hu. Összesen három állam kéri Carvalhót, de arról, hogy kinek adják ki, Varga Judit igazságügyi miniszternek kell döntenie.

hvg.hu Itthon

Valós problémára adott tipikus fideszes válasz a rágalmazás büntetéséről szóló törvényjavaslat

Egy fideszes törvényjavaslat kivételezett helyzetbe hozná a médiát azzal, hogy míg a sajtótermékeken és a médiaszolgáltatásokon keresztül elkövetett rágalmazást és becsületsértést nem büntetnék, ha mindezt egy blogon vagy a közösségi médiában követné el valaki, az ellen továbbra is vádat lehetne emelni. Jogvédők egyébként régóta szorgalmazzák, hogy ne legyen büntethető a rágalmazás és a becsületsértés.

hvg.hu Itthon

Erre figyeljen, aki részt vesz a mai tüntetéseken!

Jogi kisokost kaptak a tüntető diákok: legyen mindenkinél igazolvány, ha a rendőr kér valamit, azt meg kell tenni, tilos jogszabályokat és KRESZ-t sérteni – ezen kívül viszont szinte mindent szabad.

Budapesti Ügyvédi Kamara

Így kérhet ingyenes ügyvédi segítséget

Sokan csak a filmekből ismerjük a pro bono ügyeket, vagyis azt, mikor egy ügyvéd ingyen vállalja a védelmet. Holott Magyarországon is gyakori jelenség és messze nem elérhetetlen. Dr. Rékási Róberttel, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ügyvédi Kamara elnökével, dr. Fügedi Szilviával, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettesével, dr. Gyalog Balázzsal, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkárával és dr. Havasi Dezső a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnökével a másfél éve indult jogsegélyszolgálatról és a pro bono ügyek működéséről beszélgettünk, többek között megtudva azt is, hogy mi alapján vállal egy ügyvéd egy ügyet és hogy vannak-e „népszerű” témák.

hvg.hu Itthon

A nyilvánvaló homofób hergelés is simán elbukhat a jog előtt

Hiába gyártja a melegellenes törvény megvédésére a lejárató cikkeket a kormánypárti sajtó a "genderlobbi" veszélyeiről, vagy mossa össze a pedofíliát a homoszexualitással az LMBTQ-közösség ellen hergelve, nagyon nehéz jogilag tetten érni ezekben a gyűlöletbeszédet, és bár felmerülhet a közösség elleni uszítás gyanúja, a jelenlegi ügyészségi, illetve bírósági gyakorlat szerint szinte lehetetlen fellépni ez ellen.

1 2 3 4 5 6 7
15
Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Csak három készül ebből a 755 lóerős Ferrari-különlegességből

Csak három készül ebből a 755 lóerős Ferrari-különlegességből

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

A címlapról ajánljuk