„A statútumból való kilépés nemzetközi visszhangja feltehetően kedvezőtlen lenne, és az Európai Unió kötelezettségeinek teljesítése szempontjából visszásnak minősülne” – így fogalmaztak tavaly annak a minisztériumi háttéranyagnak a szerzői, amelyik Orbán Viktor azon felkérésére született, hogy meg kellene vizsgálni a Nemzetközi Büntetőbíróságból (International Criminal Court, ICC) való kilépés lehetőségét. „Az előzetes vizsgálat pozitívum, hiszen egy kilépés történhetett volna minden előzmény nélkül is” – így kommentálta a hírt akkor Lattmann Tamás nemzetközi jogász a HVG-nek.

Ugyanaz a Gulyás Gergely, aki most a kilépést tényként jelentette be, a november végi kormányinfón pedig – utalva Orbán Viktor szövetségesei, Netanjahu és Vlagyimir Putyin ellen kiadott elfogatóparancsra – már arról beszélt: a nemzetközi közösségnek, és így Magyarországnak nincs szüksége egy olyan bíróságra, amely „politikai alapon dönt”.

Csendesen be sem léptünk, de hangosan kilépünk?

Amellett, hogy a jogállamiság leépítése szempontjából újabb rossz üzenet a világ felé, hogy Magyarország nem ismeri el a területén az ICC joghatóságát, a kilépés formálisan végre sem hajtható – tekintve, hogy a csatlakozásunk egy több mint két évtizede megkezdett folyamat, amelynek a végére soha nem került pont.

A ICC-hez való csatlakozás – és az ezzel járó összes kötelezettség elfogadása – a bíróságot megalapító nemzetközi egyezmény, azaz a Római statútum ratifikálásával 2001-ben megtörtént ugyan, és a magyar parlament által szentesített egyezmény 2002. július 1-jén hatályba is lépett, de csak papíron. Pontosabban mondva éppen hogy

papíron máig nem történt meg a csatlakozás.

Magyarországon ugyanis minden elfogadott jogszabály annak hivatalos kihirdetésével – a Magyar Közlönyben való megjelenésével – „élesedik”. Márpedig a Római statútum kihirdetése soha nem történt meg.

A – több kormányzati és parlamenti cikluson átnyúló –  mulasztás pontos okait nehéz összeszedni, mivel hivatalos érvelés sosem került nyilvánosságra. Ahogy a HVG korábban megírta: a probléma lényege, hogy az Alaptörvény – és a korábbi alkotmány szerint is – a köztársasági elnököt érintő büntetőügyekben csak az Alkotmánybíróság járhat el, ezért alkotmányellenes lenne az ICC belföldi joghatóságát kimondó törvény kihirdetése.

A helyzet könnyen tisztázható lenne egy alkotmánymódosítással; ezt azonban egyik kormány sem tartotta fontosnak – vagy nem volt meg hozzá a kétharmados többsége, és nem látta realitását ennyi támogató ellenzéki voks megszerzésének. A ki nem hirdetett szerződést így nem is kellett/lehetett alkalmazni az elmúlt 22 évben, Magyarország pedig „saját jogon” még nem adott ki elfogatóparancsot az itt esetleg megforduló, az ICC által körözöttekkel szemben.

A fentiekből következően nemcsak Netanjahu, de Vlagyimir Putyin is bármikor úgy jöhet(ne) magyarországi látogatásra, hogy nemcsak az Orbán Viktorral ápolt szoros kapcsolat jelentette védelem okán, de jogi oldalról sem kell(ene) tartania attól, esetleg rács mögé is kerülhet.

Frissítés: csütörtökön délben már meg is jelent a kilépésnek jogi formát adó kormányrendelet, amelynek értelmében Magyarország a  Nemzetközi Büntetőbíróságot megalapozó Statútumot és a  Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló, New Yorkban, 2002. szeptember 10-én elfogadott megállapodást felmondja.

Nyitóképünkön a magyar és az izraeli miniszterelnök csütörtöki találkozója. Fotó: Veres Viktor / HVG