Ismét hiányzó végzettség miatt írhattak át egy jogszabályt
A jelek szerint előírt szakképzettség nélkül neveztek ki vezetőt az egyik vízműcéghez, de a kormány utólag szabályossá tette a kinevezést.
A jelek szerint előírt szakképzettség nélkül neveztek ki vezetőt az egyik vízműcéghez, de a kormány utólag szabályossá tette a kinevezést.
Ugyanis ebben is akadnak a szexualitást, de akár a homoszexualitást is megjelenítő részek.
Még mindig nem tisztázta a kormány, hogy hogyan kellene a gyakorlatban alkalmazni a homoszexualitást is kriminalizáló, melegellenessé formált pedofiltörvényt. Ahol pedig megpróbálta, ott ellentmondásos helyzeteket okozott.
Úgy tűnik, továbbra is egyértelmű, hogy olvasni kell azokat.
Életbe lépett az a jogszabály, amely az ITM szerint súlyosabb büntetésre ad lehetőséget a horrorkaravánok vezetőivel szemben.
Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár szerint Magyarország északkeleti részén gyakoribb az iskolai erőszak.
A törvénysértő elektronikus tartalmak ideiglenes vagy akár végleges törlésére jelenleg is van jogi lehetőség, ám minden esetben nyomozás és bírósági döntés szükséges hozzá. A módosítás után a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat enélkül hozhatna azonnal hatályos döntést.
Eddig bérelték, most ingyen megkaphatják.
Aáry-Tamás Lajos aggódik, hogy egyes szakok, szakmák és intézmények számára súlyos következményekkel jár, ha érvényben marad a jogszabály.
A kormányzó egy olyan jogszabályra hivatkozik, amely még a brit gyarmati időkből származik.
Az Európai Parlament hatalmas többséggel elfogadott döntése nemcsak a személyautókra, hanem a kisteherautókra is vonatkozik.
Sőt, az új törvények szerint az állami jelképeket sem lehet csúfolni az interneten.
Felmondási védelem illeti meg a reprodukciós eljárásban részt vevő munkavállalót, de legfeljebb hat hónapig, és csak akkor, ha előre közli a munkáltatóval, hogy kezelést fog kapni. A bejelentéssel viszont komoly kockázatot vállal az alkalmazott.
Hétfőtől számítva öt napja van aláírni a túlóratörvényt a köztársasági elnöknek. A tüntetők azt kérik majd tőle: ne tegye meg.
Azt követelik, hogy a kormány azonnal törölje a jogszabályt.
A békés tüntetést a Momentum szervezte, a cél az volt, hogy megmutassák: nem mindenki ért egyet a kormány hajléktalanokat megbélyegző intézkedéseivel.
Elsősorban környezetvédelmi okokkal magyarázzák annak az új szabályozásnak a tervét, amely komoly változást hozhat az európai telefonpiacon. Ha valóban hatályba lép, újra általános jelenséggé válhatnak a cserélhető akkumulátorú mobilok.
Új rendelet lépett életbe. Az elektromos eszközökre ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a kerékpárra.
Az egyház már az elfogadás után tiltakozott a jogszabály ellen, szerintük ugyanis az sérti a menekültek jogait.
A szakértők arra számítottak, hogy erre csak csütörtökön kerül sor.