Karácsony: "Egy perc csenddel emlékezünk a járvány áldozataira"
Európai kezdeményezéshez csatlakozott Budapest.
Európai kezdeményezéshez csatlakozott Budapest.
Bár a kormány semmilyen visszaigazolást nem küld erről a koronavírus elleni vakcináért regisztrálóknak, az adatvédelmi jogokra hivatkozva elvileg három hónap után meg lehetne tudni, számon tartják-e egyáltalán az adatainkat.
A járvány továbbra is a meredeken felszálló ágban van, tovább emelkedett a kórházban lévők száma.
Napi 250, vagy még annál is több elhunyttal számolnak egy belső minisztériumi levélben, mely az RTL Klub birtokába került. Az nem derült ki, hogy ez mikor következhet be.
A Bors bulvár és magazin divízió igazgatója egy videóban mutatta be azokat a szerződéseket, amelyekről szerinte azt állította az Európai Bizottság, hogy nem léteznek.
Jól halad az oltási kampány a szigetországban.
Dániában agyvérzést kapott egy egészségügyi dolgozó, egy másik pedig súlyos állapotban van, korábban mindkettőjüket beoltották az AstraZeneca vakcinával - írja a Reuters.
Imran Hán két nappal korábban kapta meg a vírus elleni oltás első adagját.
28 ezer forint lesz és még két hónapot kell várni rá – erről tájékoztatta a pácienseit a Nemzetközi Oltóközpont, amely pénzért soron kívül kínál koronavírus elleni vakciát.
A Pulmonológiai Intézet főorvosa beszélt erről a köztévében.
Éles bírálatot fogalmazott meg a korlátozások egy része ellen a Parragh László vezette testület.
Az újraindításról szóló, pénteken véget ért online konzultáció válaszadóinak 88 százaléka szerint a járványügyi korlátozásokat fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani, és csak 12 százalék mondta azt, hogy egy lépésben, a járvány végén - közölöte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton a Facebookon.
Csaknem 95 százalékos pontossággal szimatolják ki a koronavírussal való fertőzöttséget az emberi izzadságból Thaiföldön betanított labrador retrieverek. Az állatok bevethetők lehetnek forgalmas közlekedési csomópontokban, ahol másodpercek alatt azonosíthatják a vírus jelenlétét – mondta a projekt vezetője.
Az oxfordi egyetem és a svéd gyógyszergyártó oltóanyagát azután kezdik újra használni, hogy az Európai Gyógyszerügynökség biztonságosnak mondta ki.
Először tavaly májusban - erről a humorista beszélt a Borsnak.
Schanda Tamás számolt be a Facebookon.
A pénzügyi államtitkárnak sikerült nagyot mondania a Facebookon. Frissítés: a posztot törölték.
Kanyarójárvány törhet ki Szerbiában, mivel a koronavírus-járvány miatt csökkent a kötelező védőoltások beadásának aránya - közölte a szerbiai gyermekgyógyászok egyesülete szombaton.
A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma - közölte a koronavírusról tájékoztató kormányzati oldal.