Attól, hogy ronda, még lehet finom – figyelmeztet a Nébih
A hatóság szemléletformáló kampányt indított a zöldség-gyümölcs pazarlása ellen "Vegyél számba!" címmel.
A hatóság szemléletformáló kampányt indított a zöldség-gyümölcs pazarlása ellen "Vegyél számba!" címmel.
A legtöbb figyelmet a kormány kapta a megvizsgált híradókban.
Az egykori tévés úgy kampányol a felvételekkel, hogy a csatorna logója nem látszódik bennük.
Elkezdődött a budapesti főpolgármester-jelölti előválasztás, az abban részt vevő három politikus pedig nem fukarkodik az ígéretekkel. Magunk elé vettük ezeket a programokat, meghallgattuk a jelöltek vitáit, és megnéztük, mit kapunk, ha egy pillanatra nem figyelünk oda a pártpolitikára, és csak a konkrét ígéreteket nézzük.
Rongálás és lopás miatt, nem is csupán szabálysértési, hanem büntetőeljárás indulhat a Fidesz győri aktivistái ellen.
A miniszterelnök a Facebookon mutatta meg, milyen az, ha ő maga is beáll az állampolgárokat szavazásra bíró telefonosok közé.
Magyarországon az évi nyúlhúsfogyasztás fejenként mindössze néhány tíz dekát tesz ki, ezért indítanak kampányt.
Az EU-s pénzből megújult Nagyvisnyó polgármestere a község hivatalos lapjában hirdeti a Fidesz EP-választási programját. E szerint az EU-ban kultúrkommunisták véleményterrora dúl, ami a Rákosi-korszakot idézi. A németek a polgármester szerint még mindig Hitler miatt kell szégyenkezzenek, a magyaroknak is rendre a Szálasi-rémuralmat dörgölik az orra alá. A kampánykiadvánnyá alakult helyi újságot a közmunkások vitték házhoz.
Sőt, Orbán Viktor üzenetét is elvitte a hódmezővásárhelyieknek.
Néhány nappal ezelőtt már megdobták egy turmixszal. Attól tart, hogy megint ez fog történni.
Tea, belvárosi polgárok és körletellenőrzés.
A Mi Hazánk Mozgalom EP-listavezetője még pénteken, önként mondott le az őt megillető mentelmi jogról, miután a törökszentmiklósi rendőrkapitányság eljárást indított ellene gyülekezési joggal való visszaélés miatt.
Az amerikai elnök a Twitteren utalt erre.
Jön az önkormányzati választás, halmozzák az ígéreteket.
Az elmúlt három hónapban 105 millió dollárt gyűjtött Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampánya – közölte a kampány vezetője.
Dübörög az előválasztási kampány, ezért Karácsony Gergely telefonon gyűjtött maga mellé szavazatokat. Kiderült, hogy szereti a paprikás krumplit, és örült, amikor a vonal végén épp süniket néztek a hívei.
Az amerikai elnök újraválasztási kampányának számlájára a kedd este Floridában tartott választási nagygyűlés óta szerda estig 24,8 millió dollár érkezett – jelentette be szerdán Ronna McDaniel, a Republikánus Párt elnöke a Twitteren.
Elsőbbségi levelet küldött T. Mészáros András a településén élő első választóknak. Az LMP és a DK a választási bizottsághoz fordul.
Ismét arról beszélt, hogy a bevándorlást meg kell állítani.