Egy tonna lisztből készül a Kárpát-medence kenyere
Idén is szétosztják az ünneplők között.
A pénzügyminiszter a legutóbbi Kormányinfón sorolta, hogy az elmúlt években kisebb lett a csirkehús és a tej áfája, majd ugyanebben a sorban említette a kenyeret is. Az mfor.hu szúrta ki, hogy a kenyér esetében tévedett a miniszter.
Már most jóval drágább a kenyér, mint egy éve, és nincs vége az áremelkedésnek.
Csak egy gombot kell megnyomnia annak, aki friss kenyeret szeretne a BreadBot nevű eszköztől, a robotpék ugyanis minden mást magától csinál. A gyártó szerint koncepciójuk véget vethet a pazarlásnak.
Egyelőre még nem nálunk sütik, hanem egy spanyolországi kis település pékségében, amelynek a lakossága még a 800 főt sem éri el.
"Hatalmas változás jön mindannyiunk életébe, és megrémít, hogy ez rajtam kívül senkit nem aggaszt" – mondja, nagyon kiakadt a Facebook közösségi oldalra, miközben kitalált valamit.
Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem jegyében egy sörfőző üzemmel társult az élelmiszerlánc.
A 2011 óta Angliában élő Nádházi István nyerte az év legjobb kenyércipójáért járó World Bread Awards díjat Nagy-Britanniában.
Egy év alatt harminc százalékkal nőtt a kenyér ára, több vendéglátó hely inkább lemondott az árusításáról Lengyelországban.
Színes,izgalmas gasztro-programmal várja a városlakókat a Ráday Korzó. Távoli országok kulináris kínálatába is belekóstolhatunk szeptember 28-29-én, pénteken és szombaton, ha bevetődünk a ferencvárosi közösségi fesztivál forgatagába.
Különleges grafikával tiszteleg az államalapítás ünnepe és a magyarok előtt a Google.
Drágább a gabona és a takarmány is, ez fog meglátszódni a kenyér és a sertéshús árán.
Parragh László szerint az szja mellett a szocho is lehetne egy számjegyű.
Be fogják építeni a lisztár emelkedését az átadási árakba.
Oswaldo korán kelt, már reggel hétkor sorban állt egy havannai pékség előtt, hogy friss kenyeret vegyen. Mire a pultig jutott, elfogyott a készlet. A pék azt javasolta, jöjjön vissza 11 óra után. Megtette, de akkor is az orra előtt vitték el az utolsó veknit. „Gyere fél háromra” – hangzott a következő javaslat.
A legújabb régészeti felfedések és egy felfutóban lévő iparág miatt is aktuális a kérdés.
A Várhegyi Deres, az év kenyere. Augusztus 20-a után lehet kóstolni.
Nagyon úgy tűnik, hogy elődeink már 4000 évvel a mezőgazdasági termelés nyitánya előtt készítettek kenyeret.
Az ok: kevesebb búza termett idén, a liszt ára pedig alapból emelkedett. 10-15 százalékos áremelkedés jöhet.