KSH: 15,6 százalékkal, 421 ezer forintra nőtt az átlagkereset
Az egészségügyi dolgozók rendkívüli juttatása megdobta az átlagkereseti mutatót, ahogy az is, hogy a részmunkaidőre küldött emberek nem számítanak bele a statisztikába.
Az egészségügyi dolgozók rendkívüli juttatása megdobta az átlagkereseti mutatót, ahogy az is, hogy a részmunkaidőre küldött emberek nem számítanak bele a statisztikába.
9,4 százalékkal nőttek a keresetek májusban – persze ehhez hozzá kell tenni azt, hogy a legkisebb cégek dolgozói és a részmunkaidőre küldött emberek fizetése nem számít ide.
Aki megtarthatta a munkáját, az jól keresett áprilisban.
Egy év alatt 9 százalékkal nőttek a fizetések – számolt a KSH. Ezek még csak márciusi számok, vagyis a járvány hatása csak korlátozottan látszik. A növekedés majdnem felét elvitte az infláció.
Még a járvány előtti adatok összesítésével készültek csak el a statisztikusok: 9,1 százalékkal nőttek a keresetek februárban, igaz, a nagy infláció miatt a reálbérek csak 4,5 százalékkal emelkedtek.
Azt tudjuk, hogy a fizetések között nagyok a megyénkénti különbségek, a Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból az is kiderül, hogy mennyire.
9,2 százalékkal nőttek az év elején a bérek, de a fizetésemelés jókora részét elvitte az infláció.
Éves átlagban 11,4 százalékkal nőtt az átlagkereset 2019-ben.
11,6 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset egy év alatt.
Tíz százalék fölött nőtt az átlagkereset, pörgött a kiskereskedelem és a lakáspiac. A magyar háztartások uniós összehasonlításban viszont még mindig szegények, és nagyok az egyenlőtlenségek. Az állam még mindig kövér, és sokat költ sportra.
Két számjegyű maradt a keresetek emelkedése, igaz, eközben már az infláció is megnőtt.
10,2 százalékkal nőttek márciusban a bérek az egy évvel korábbihoz képest.
Az átlagkereset 12,1, a reálkereset 8,3 százalékkal nőtt egy év alatt.
A két nem által ideálisnak tartott fizetések is jelentősen eltérnek.
Az ezt szabályozó törvény ugyanis azt mondja ki, a fizetések az aktuális átlagkereset hatszorosát teszik ki alapesetben. Az pedig lényegesen nőtt.
Egy év alatt 11,3 százalékkal nőtt a magyar átlagbér.
Az elmúlt négy évben több évvel meghosszabbodott az az időszak, amelyet teljes spórolással kellene tölteni, hogy hitelmentesen tudjon valaki saját lakást vásárolni. Egy átlagos 22,5 millió forintos panel 8,5 évnyi nettó átlagfizetésből érhető el, míg téglaingatlan esetében 14 évre nyúlik ez az időszak.
Bár évek óta dinamikusan nőnek a magyar bérek, mégis egyre jobban visszacsúszunk az európai jövedelmi listán. A reálkeresetek 2013 óta folyamatosan emelkednek, a legnagyobb növekedést 2017-ben mérte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), 5,9 százalékos értékkel. Érdemes azonban azt is megnézni, Európában hogyan alakult ez.
Közel 11 százalékkal nőtt az átlagkereset egy év alatt.