India és Kína is komoly katonai erőt vitt a Himaláján húzódó közös határra
India először ismerte be, hogy jelentős katonai jelenlétet épített ki a vitatott határszakasznál.
India először ismerte be, hogy jelentős katonai jelenlétet épített ki a vitatott határszakasznál.
MTI
Az amerikai védelmi minisztérium szerint legalább 20 olyan nagy techcég van Kínában, amelyekhez a hadseregnek is közük van.
hvg.hu
Így nem a házasságban, hanem már előtte kiderülhetne a számukra, hogy esetleg a férjük korábban erőszaktevő volt.
hvg.hu
Az eddig vártnál jóval nagyobb recessziót vár a Nemzetközi Valutaalap a most kiadott világgazdasági prognózisában. A nagy gazdaságok közül egyedül Kína úszhatja meg annyival, hogy lassulva, de növekszik a GDP-je.
MTI
MTI
hvg.hu
Az amerikai elnök nehezen viseli, hogy megjelenhet John Bolton könyve.
MTI
Legalább 8 dolgozónál lett pozitív a vírusteszt a pekingi nagybani piac - a legújabb gócpont - környékén lévő gyárban.
hvg.hu
Huszonegy eset a múlt szombaton kialakult gócponthoz, egy piachoz köthető.
MTI
Kanada őrizetbe vette a Huawei pénzügyi igazgatóját, Kína később letartóztatott két kanadai állampolgárt.
MTI
A vád természetesen az, hogy nagyon alacsony hatékonysággal szűrték a vírusrészecskéket a szájmaszkok és így nem feleltek meg az előírásoknak.
hvg.hu
Az amerikai kormány attól tart, hogy Kína a Google és a Facebook új vezetékén át is kémkedhet majd.
hvg.hu
Észak-Korea bejelentette, katonákat vezényel a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe. A közlemény egy nappal azután hangzott el, hogy az északiak felrobbantották az ugyancsak a fegyvermentes térségben lévő keszongi összekötő irodát. A válság dúl, Kim Dzsong Un pedig újra a háttérben marad, miközben húgára egyre nagyobb szerep hárul.
hvg.hu
A 21 milliós nagyvárosban több lakóövezetet már lezártak az új koronavírusos esetek miatt.
MTI
45 éve nem volt halálos áldozattal járó összecsapás a területen.
MTI
Környezeti szempontból és az állatvédők szemszögéből is igencsak támadható a selyem. Már van olyan divatcég, amelyik felhagyott a forgalmazásával, ám van egy probléma: kistermelők millióinak megélhetése kerülhet veszélybe.
Dobos Emese
Legalább 79 ember megfertőződött a Hszinfadi nagybani piacon. A hatóságok mindenkit arra kérnek, aki az elmúlt két hétben ott járt, hogy maradjon otthon.
hvg.hu
A termelés ismét a feldolgozóiparban nőtt a legjobban.
MTI
A robbanás Sanghajtól délre történt egy gyorsforgalmi úton Wenling városában.
unknown
Április óta nem volt ilyen magas az új fertőzöttek száma.
MTI
Világszerte zárják be, vagy bontják el a Covid-19 járványban megbetegedettek ápolására emelt szükségkórházakat. Miközben az jó hír, hogy már nincs szükség a plusz kapacitásra, az figyelmeztető jel lehet az esetleges következő hullámok idejére, hogy miközben sok kórház túlterhelt volt, az új ágyak többségében egy paciens sem feküdt.
Több újabb vírusfertőzést is a Hszinfadi piacra vezettek vissza. Egészen pontosan egy vágódeszkára, amin import lacazot szeleteltek.
MTI