Jó hír, hogy hosszú idő után kisebb lesz az ózonlyuk
Mostanában ritkán kapunk pozitív, környezettel kapcsolatos hírt, ez azonban ilyen.
Mostanában ritkán kapunk pozitív, környezettel kapcsolatos hírt, ez azonban ilyen.
Egy felmérés szerint a megkérdezett amerikaiak kétharmada válságnak, illetve súlyos problémának nevezte a klímaváltozást. A többség egyúttal azonnali cselekvést akar a felmelegedés és annak káros következményeinek a megállítására.
A vállalatcsoport 2050-re érné el a kitűzött célt, hogy ezzel is támogassa a Párizsi Egyezmény legambiciózusabb vállalását.
A klímaváltozás miatt néhány évtizeden belül már lesznek jégmentes nyarak a Jeges-tengeren.
Svédországban az emberek csaknem egynegyede, egészen pontosan 23 százaléka kevesebbet vagy egyáltalán nem repült tavaly annak érdekében, hogy csökkentse az üvegházhatást.
Akciótervet hirdettek a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 °C-ra szorításának támogatására.
Változnak a vonuló madarak szokásai, és ebben az emberi tevékenységnek is van szerepe.
A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt (541 ezer milliárd forintot) kellene ráfordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygó alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz – mutatott rá egy új jelentés.
Szeptember végén világszerte tüntetések lesznek, köztük több magyar városban is. A klímaváltozás veszélyeire hívják fel a figyelmet.
A Kebnekaise-hegy déli csúcsát borító gleccser egyharmada elolvadt.
A zöld szervezetek szerint vészesen közeledünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút. Levelük szerint a magyar sajtó új kifejezések használatával segítheti a kialakult helyzet megértését.
Új sziget "született" a Svalbard-szigeteken, a Norvégiához tartozó, Spitzbergák néven is ismert északi-sarkvidéki szigetcsoporton a gleccserek olvadása nyomán. Nincs ok az örömre, mert előtte félsziget volt.
Kiújulhat a vita a géntechnológia alkalmazásáról a globális felmelegedés miatt, miután genetikai módosításokkal gyorsabban lehet javítani a növények stressztűrő képességét, mint a növénynemesítés hagyományos eszközeivel.
Aki a nyár végén a szekszárdi Sötétvölgybe látogatott, kipróbálhatta, hogy milyen az élet úgy, hogy semmilyen módon nem tesz kárt a természetben. A 21. századi ember gyakorlatilag visszautazhatott a múltba, ahol még nem volt műanyag, sem vízöblítéses WC, és hamuval súrolták az edényeket. Magyarország egyetlen olyan fesztiválján jártunk, ahol tényleg megpróbálják nullára csökkenteni a szeméttermelést.
Peking nagyobb szerepvállalását sürgette a környezetvédelem terén Angela Merkel német kancellár szombaton, a kínai Vuhan város egyetemén elmondott beszédében, kiemelve, hogy a környezetvédelem nemzetközi ügy.
A köztársasági elnök szerint 2050-re elérhető a klímasemlegesség, a kormányfő szerint viszont a magyar gazdaságnak ehhez nincs elegendő forrása.
Egy új, addig ismeretlen terület felfedezése általában örömhír a tudósok számára, Oroszországban ezúttal mégsem ünnepelnek. Ennek pedig a klímaváltozás az oka.
A főpolgármester azért lépett, mert "az utóbbi hónapokban megszaporodott a demagóg megnyilvánulások száma".
A london-heathrow-i repülőtér nem csak forgalmas, üzemeltetését a környezet is megérzi. Klímavédők ezért azt tervezik, drónjaikkal a reptér közelébe mennek, hátha sikerül leállítani a működést.
Mi köze az amazonasi égő erdőknek a budapesti bulinegyedhez? Kiderül, ha globálisan és lokálisan is gondolkodunk. Vélemény.