#kormány






A katások negyedét érinti a szigorítás
 

A katások negyedét érinti a szigorítás

Nem először ugrott neki a kormány a kata szerinti adózás módosításának. A legnagyobb harcosa az ügynek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a hvg.hu-nak azt mondta, a kabinet kis híján szó szerint vette át a javaslatát. Az új szabályozás jövőre lép életbe, célja, hogy felszámolja a munkaviszonynak álcázott foglalkoztatást és csökkentse a cégek közti versenyhátrányt.

Balla Györgyi Balla Györgyi










Szlovéniai wellnessközpontból táplálkozna a kormány rejtélyes műemlékvédelmi alapítványa
 

Szlovéniai wellnessközpontból táplálkozna a kormány rejtélyes műemlékvédelmi alapítványa

Egész Közép-Európára ki akarja terjeszteni a kormány a műemlékvédelmet, miközben annak itthon már felelős hatósága sincs, de az nem derül ki a törvényjavaslatból, hogy ebben hogyan működnének együtt a többi érintett állammal. Mindenesetre vagyonelemeket is adnak az alapítványnak, és ezé lesz egyebek mellett a 9 millió euróért megvásárolt szlovéniai wellnessközpont profitja.

Domány András Domány András