Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Különleges övezet lett a terület, de már nem az önkormányzaté.
42 milliárd forintot költ az állami költségvetés a következő években a különleges övezetté nyilvánított és a momentumos polgármester által vezetett Göd város helyett a megye hatáskörébe utalt új Samsung akkumulátorgyár megfelelő infrastrukturális környezetének kialakítására.
A kormány szerda esti határozata szerint ebből több mint 7 milliárd jut utakra, köztük az M2 új „félcsomópontjára” és egy felüljáróra. 12 milliárdot adnak a víziközművek fejlesztésére: ivóvízellátás, új vízkivételi mű, ipari vízvezeték, szennyvíztisztítás és szennyvízvezeték az új gyár és a tisztítótelep között.
Szinte senki sem tudott arról, mire készül a kormány Gödön
A Pest megyei önkormányzat sem - ez azután derült ki, hogy a városi és a megyei jegyző leült egyeztetni a Samsung SDI által befizetett iparűzési adó sorsáról. Lényegében a gödi önkormányzatot és a megyei közgyűlést is derült égből villámcsapásként érte a kormány döntése, hogy a gödi lett az első különleges gazdasági övezet az országban.
A villamosenergia-átviteli és elosztóhálózat fejlesztésére több mint 22 milliárd forintot szánnak, a gázhálózatra fél milliárdot. Az előbbi érdekében megemelik a Magyar Villamos Művek jegyzett tőkéjét, és így tulajdonosi kölcsön formájában finanszírozzák a MAVIR Átviteli Rendszerirányító Zrt.-t.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.