Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Több száz emberről van szó, akikre a külügy tájékoztatása szerint a beruházás mielőbbi befejezése miatt van szükség.

Még március közepén bezártak a magyarországi szállodák azután, hogy a koronavírus járvány megjelent Magyarországon is, és a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke akkor azt mondta, hogy

a következő hónapokban bezárt szállodákkal fogunk szembenézni mindenhol.

Azt már akkor is lehetett tudni, hogy nem minden magyarországi hotel ajtajára került – mégha átmenetileg is – lakat: a Gresham Palota és az InterContinental Budapest például azóta is üzemel.

©

Utóbbiban 300 dél-koreait, a gödi Samsung-gyár munkásait szállásolták el, értesült a hvg.hu. A hotel környékén járva azt láttuk, hogy többen álldogáltak, beszélgettek, dohányoztak az épület előtt. A szálloda előtt tábla hirdette, hogy a Samsung SDI dolgozói reggel 6 órától éjjel 11-ig dohányozhatnak a területen.

Kerestük a gyárat, hogy megtudjuk, kiket és miért költöztettek be az InterContinentalba. A hotel marketingigazgatója, Seidel Xenia megkeresésünkre azt ugyan megerősítette, hogy egy nagyobb létszámú csoport lakik a szállodában, de, hogy kik ők, mikor érkeztek és meddig maradnak, nem árulhatta el. Úgy fogalmazott, hogy

a foglalás részletei és a vendégek személyes adatai nem kerülhetnek nyilvánosságra.

Kiemelte viszont, hogy az ágazatban azon kevés szálloda közé tartozik az InterContinental Budapest, amelynek a koronavírus miatt sem kellett a dolgozóit elbocsátania.

©

Balogh Csabát, a Momentum gödi polgármesterét meglepte, hogy a gyár dolgozói az exkluzív fővárosi szállodában laknak. Ő mindössze annyit tudott, hogy a Samsung SDI munkaerő-közvetítői a munkavállalók jelentős részét Budapesten szállásolják el. Hogy éppen az InterContinentalban, arról neki nem volt fogalma.

A külügyminisztériumtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Magyarországon az egyik kiemelt beruházó a dél-koreai Samsung SDI. A cég 99 milliárd forint értékű első beruházásának köszönhetően 600 munkahelyet teremtettek, a második fázisban, 396 milliárdos bővítéssel további 1200 ember foglalkoztatása válik lehetővé. Azt írták, hogy

a beruházás mielőbbi befejezéséhez elengedhetetlenül fontos a gyártási technológia telepítése, a cég szakértői ezért érkeztek Magyarországra, ellátásukról és elhelyezésükről a vállalat gondoskodik.

Azt is megtudtuk, hogy a dolgozók ellenőrzésen és koronavírus-tesztelésen estek át még Dél-Koreában. Az eredmény negatív lett, ezután az indulásig elkülönítették őket.

A tájékoztatás szerint magyarországi munkavégzésük ideje alatt csak a szállásukon és a munkahelyükön tartózkodhatnak, a két helyszín között a vállalat szállítja őket, és ezen kívül naponta kétszer végeznek rajtuk egészségügyi ellenőrzést.

A gödi Samsung-gyár
©

Közben az is kiderült, hogy nemcsak a Samsung SDI, hanem az SK Innovation 250 dolgozója is a magyar kormány külön engedélyével, chartergéppel érkezett Magyarországra. Magyar Levente, a külügy államtitkára a szocialista Gurmai Zita kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy a dél-koreai cég komáromi ipari parkban történő beruházása nagyon fontos, ezért

a cég a lehető legszigorúbb feltételek mellett engedélyt kapott arra, hogy a gyárépítéshez nélkülözhetetlen, speciális tudású technikusait Magyarországra hozza.

Erre a 250 munkásra is lényegében ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a Samsung SDI szakértőire: a szállásukat nem hagyhatják el, és naponta kétszer tesztelik őket.

Nemrégiben a gödi lett az országban az első különleges gazdasági övezet, ahogyan arról korábban a hvg.hu is beszámolt. A kormány a döntést azzal indokolta, hogy csökkenteni kell a járványhelyzet negatív gazdasági következményeit, el kell kerülni a munkahelyek tömeges elvesztését, és új munkahelyeket kell létrehozni. Azóta az is kiderült, hogy a kormány 42 milliárd forintot költ a várostól elvett és a megye hatáskörébe utalt terület infrastrukturális átalakítására.

A helyiek azóta többször is tiltakoztak az ellen, hogy éppen a Samsung-gyár környékére esett az állam választása. A független Szél Bernadett pedig az ombudsmanhoz fordult az ügyben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Meghalt Palcsó Sándor operaénekes

Meghalt Palcsó Sándor operaénekes

Korrupcióüldözés Szlovákiában: pár másodperccel a szabadulását követően vették őrizetbe a politikust

Korrupcióüldözés Szlovákiában: pár másodperccel a szabadulását követően vették őrizetbe a politikust

Micimackós szettet ad ki a Lego

Micimackós szettet ad ki a Lego