A staffordshire-i Joseph Flavillt tavaly március elsején elütötte egy autó, és a fiú olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy három héttel azelőtt, hogy Angliában is elrendelték volna a kijárási korlátozásokat, kómába esett. Tíz hónapig feküdt eszméletlen állapotban, most kezd magához térni, de a rokonok, a szülei egyelőre nem tudták neki elmagyarázni, hogy nagyot változott a világ, amíg ő kómában volt. Eddig ugyanis még meglátogatni sem tudták Flavillt, videohíváson keresztül próbáltak kommunikálni a még csak most ébredező fiúval, és így igyekeztek elmagyarázni, hogy a személyes találkozó egy pandémia miatt most nem lehetséges.
Nagynénje azt nyilatkozta a Guardiannek, hogy Flavill „nem fog tudni semmit a világjárványról, mivel tíz hónapig aludt. Az ébersége most tér vissza, de nem tudjuk, hogy mennyit tud.”
Hozzátette:
nem is tudom, hol kezdjem majd. Egy évvel ezelőtt, ha valaki elmondta volna nekem, hogy mi fog történni a tavalyi évben, nem hiszem, hogy hittem volna neki. Fogalmam sincs, hogy Joseph hogy fogja majd megérteni, amin mi mind keresztül mentünk. (...) Ha majd teljesen felébred a szobájában, fogalma sem lesz arról, hogy miért van ott.
A 19 éves fiatal az Adderley Green rehabilitációs otthonban fekszik, a balesete óta kétszer is pozitív volt a koronavírustesztje, és mind a két alkalommal sikeresen felépült a betegségből.
A végtagjait már tudja mozgatni utasításra, mosolyog, és kacsintással kommunikál akkor, ha valamire rábólintana, vagy ha valamit nem akar. „Még nagyon hosszú út áll előttünk, de azok a lépések, amiket ő az elmúlt három hétben megtett, eddig teljes mértékben elképzelhetetlenek voltak” – fogalmazott a lapnak a fiú egy másik rokona.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: