Orbán döntése után könnyebben lehetnek közmunkások a munkanélküliek
A kormányfő azt mondta, ha kell „holnap reggel” 100 ezer új közfoglalkoztatottat tudnak felvenni.
A kormányfő azt mondta, ha kell „holnap reggel” 100 ezer új közfoglalkoztatottat tudnak felvenni.
hvg.hu
A főpolgármester azzal vágott vissza Orbán Viktornak, hogy figyeljenek oda, mi történik a kórházakban.
hvg.hu
Az énekesnő szerint ma még lehetséges egyenesen fogalmazni, de hogy meddig, azt nem tudni.
hvg.hu
A járvány erejét Budapesten is letörtük – mondta.
Tóth Richárd
Csütörtöktől szombatig közel 4 millió maszk érkezett Kínából Magyarországra.
hvg.hu
Most a belföldön a legbiztonságosabb nyaralni, a balatoni szolgáltatók felkészültek, és bíznak abban, hogy a magyar vendégek hozzájárulnak a hazai turisztikai szektor megmentéséhez, és jól alakulhat az induló szezon – mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turisztikai Szövetség (BTSZ) elnöke egy szezonnyitó sajtótájékoztatón szombaton Tihanyban.
hvg.hu
Első körben a kicsik és a közepesek. Az egészség védelme értekében lépésenként vezetik be az enyhítéseket.
MTI
Magyarország legyőzte a járvány első hullámát, így pedig a második hullám legyőzésére is képes lehet – mondta az InfoRádiónak adott interjúban a Semmelweis Egyetem rektora.
hvg.hu
Európának fel kell készülnie a koronavírus-járvány újabb hullámára – figyelmeztetnek.
hvg.hu
Az Operatív Törzs szombati tájékoztatóján a családügyi államtitkár bejelentette, engedélyezik a napközis nyári táborokat, hamarosan pedig az ott alvós nyári táborokról is döntenek.
hvg.hu
Egy készülő szabályozás szerint nyilvános helyeken az arcot is el kell fedni, és kesztyűt is kell húzni.
MTI
Az ellenőrzés során megállapították, hogy az idősek védelme érdekében ebben az intézményben is további járványügyi intézkedésekre van szükség.
MTI
Ez az EU szerint állami támogatás, de erre most a járvány miatt lehetőséget biztosítanak.
hvg.hu
Orvostudományi vezetőkkel folytatott konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban a koronavírus-helyzettel kapcsolatos soron következő intézkedésekről. Ezek között lehet Budapest újranyitásának kérdése is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A klinikai tesztek második szakasza a jövő hónapban fejeződik be.
MTI
A vidéki járványügyi korlátozásokról már megjelentek a részletszabályok, a budapestiekről szombat délután határozhatnak. A főváros az óvatos nyitás híve. Világszerte a koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a 4,5 milliót. Olvasson el minden fontos hírt a járványról a hvg.hu percről percre tudósításában!
hvg.hu
A rendelet az ország egész területére kiterjed, kivéve Budapestre. Maszkot csak a vendéglátó üzletek dolgozóinak kell viselniük, az oda betérőknek nem.
hvg.hu
Biotechnológiai kutatási célból gyűjti fertőzöttek vérét a Microsoft. Szinte biztos, hogy ez olaj a tűzre az összeesküvés-elméletek híveinél, akik szerint Bill Gates majd a védőoltással szeretne chipet juttatni a világ polgárainak vérébe.
hvg.hu
A koronavírus veszélyhelyzet, a mostanra borítékolható gazdasági visszaesés sem vette el sokak kedvét attól, hogy lakáshitelt vegyenek fel. Ők most két ellentétes dolgot tapasztalhatnak: a bankok nagyon megválogatják, hogy kiknek adnak hitelt, ám ha valakit hitelképesnek találnak, az a válság előtti alacsony kamattal juthat most pénzhez.
Bankmonitor
Bankmonitor
Fülöp Norbert
570 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 45-en vannak lélegeztetőgépen a legfrissebb adatok szerint. De az aktív esetek száma csökkent.
hvg.hu