Tagadta a koronavírust, elfogták a rendőrök
Egy pécsi férfi a közösségi médiában rendszeresen hamis híreket posztolt a világjárványról.
Egy pécsi férfi a közösségi médiában rendszeresen hamis híreket posztolt a világjárványról.
hvg.hu
Az iskola körül és a folyosókon felügyelik majd, hogy a diákok ne csoportosuljanak. A kezdés pedig 8 óra helyett 9 óra lesz a május 4-én induló érettségiknél. Igény szerint maszkot is biztosítanak, de viselése nem lesz kötelező. Tesztelni nem fogják a vizsgázókat.
hvg.hu
A gazdaság visszaesése nagyobb lesz, mint amire a jegybank és a pénzügyi tárca számít, ennek megfelelően kellene kalibrálni a kormányzati segítséget – mondja Riecke Werner pénzügyi közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke.
Orbánék elhanyagolták az egészségügyet, ezért uralniuk kell a közbeszédet – olvasható Bruszt László cikkében.
hvg.hu
A járványra tekintettel a Samsung is úgy döntött, hogy meghosszabbítja a termékeire vonatkozó garanciát. A mobilokat továbbra is ingyen viszik el a szervizekbe, és szintén ingyenesen hozzák szállítják vissza őket.
hvg.hu
A kínai város vezetése az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségével indokolta a korábbi pontatlan adatokat.
MTI
Az öt alkalommal Oscar-díjra jelölt filmes sokszor dolgozott együtt Steven Spielberg rendezővel.
hvg.hu
Spanyol kutatók szerint érdemes lehet a lábat is megvizsgálni, amikor a koronavírus-fertőzés tünetei után kutatnak az orvosok.
hvg.hu
Ázsiában és Afrikában egyre gyakoribb a veszélyeztetett állatok illegális vadászata a koronavírus-járvány miatt, mert a munkájukat elveszítő vidéki közösségek nem tudják máshogy biztosítani a megélhetésüket.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Félő, hogy a kijárási korlátozások feloldása után az újból munkába indulók a fizikai távolságtartás miatt kerülik majd a tömegközlekedést, és még többen ülnek majd autóba, mint eddig.
hvg.hu
A COVID-19 betegségben elhunytak száma 14-gyel, az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzötteké pedig 111-gyel nőtt egy nap alatt itthon. A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy a neheze csak most jön, s mivel a fertőzések nagy része Budapesten van, nem lehet majd elkerülni, hogy a fővárosban sajátos szabályozások lépjenek életbe. Olvassa el itt a járványról szóló legfontosabb híreket percről percre!
hvg.hu
A szociális ágazat dolgozói március eleje óta ostromolják a kormányt, hogy gondoskodjon a védőfelszerelésekről az intézményekben, ellenkező esetben katasztrófák történnek. Jelenleg az idősotthonokban a legelterjedtebb a koronavírus járvány, az idős áldozatok mellett a nővérek körében is 15-20 százalékos a fertőzöttség.
hvg.hu
Mark Zuckerberg Facebook-bejegyzésben jelentette be azokat az új intézkedéseket, amelyekkel a cég igyekszik megóvni a dolgozók és a fejlesztők egészségét.
hvg.hu
Látja a számok felfutását, jön a tömeges járvány. A fertőzések nagy része Budapesten van, nem fogjuk tudni elkerülni Orbán szerint, hogy a fővárosban sajátos szabályozások lépjenek életbe.
Tóth Richárd
Persze csak az azonosított betegek vannak ennyien. Élen Amerika.
MTI
156 halottja van a koronavírus-járványnak Magyarországon.
hvg.hu
A tolvajok a koronavírus-helyzetre hivatkozva jutottak be egy idős asszonyhoz, pénzt és ékszereket vittek el tőle.
hvg.hu
A kínai GDP az idei év első három hónapjában első alkalommal csökkent azóta, hogy elkezdték jelenteni a negyedéves adatokat.
MTI