Olaszországban egy nap alatt 699 ember halt meg a járványban
A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
A szakemberek szerint a helyzet javulóban van, de még nem szabad engedni a korlátozásokból.
A Magyarországról Ukrajnába utazóknak házi karanténba kell vonulniuk. Az országban az aktív fertőzöttek száma már 300 ezer fölött jár és ismét rekordot dönött az új betegek száma.
Gyakran nem lehet tartani a sétányokon a védőtávolságot.
Beadta a kérelmet az amerikai gyógyszerügyi hivatalhoz a BioNtech és a Pfizer a koronavírus elleni vakcinájuk sürgősségi engedélyeztetésére.
A járatsűrítésre vonatkozó dokumentációt hiányolja a kormányhivatal.
Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé azt a videót az operatív törzs üléséről, amelyen az elsőként felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter 6440 új koronavírusos beteget "jelentett" a miniszterelnöknek.
A színész a hvg.hu-nak azt mondta: már kifelé van a fertőzésből.
A koronavírus-járvány jelenthetné azt is, írja szerzőnk, hogy ráeszmélünk: vannak közös ügyeink. Vélemény.
A kórház udvarára telepített konténerekbe több folyamatot is kihelyeztek, többek között ott adminisztrálják és tárolják a mintákat.
Babák Mihály szerint nem volt korrekt, hogy a beszélgetésből kiragadtak egy mondatot.
Csak a lopás számít, nem a védekezés – mondja a Momentum elnöke.
Jó, ha nullszaldósra ki lehet hozni egy streamelt színházi előadást. A független társulatok és a vállalkozóként dolgozó színházi szakemberek nagyon nehéz helyzetben vannak.
Az operatív törzs sajtótájékoztatóján ismertették, hogyan vezénylik majd a teszteket végző diákokat, de szóba került a karácsony is.
A kisebbik kormánypárt maga közölte, hogy képviselőjük megbetegedett.
A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
Hamis biztonságérzetet ad, ha a testhőmérséklet mérésével próbálják kiszűrni a koronavírust – állítja Tim Spector, a londoni King's College epidemiológusa. Az általánosan elterjedt (a magyar iskolákban és számos munkahelyen is alkalmazott) lázmérés ugyanis messze nem olyan perdöntő, mint azt gondolják.
Az országban több mint 28 ezer intenzív ágy van, ezekből 6273 szabad.
A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
Egyre többször fordul elő, hogy már a megfigyelő és a belgyógyászati Covid-osztályokon is sürgős, intenzív beavatkozásra van szükség, elmosódnak az osztályok közötti határok. Az intenzív ágyakkal folytatott számháborúnak nem sok értelme van a szakemberek szerint, sőt érdemes lenne békén hagyni az ágyszámokat és inkább a szakszemélyzetre koncentrálni. Hiába lesz megfelelő számú ágy, mert ha nincs, aki ott álljon a beteg mellett, az jelentősen csökkenti majd az esélyeit a túlélésre. Helyszíni beszámolók kontra ágyszám-matematika.