Kávézgató Dzsudzsák, rántotthús-hegyek – ilyennek mutatja Orbán Facebook-oldala az újranyíló Budapestet
Úgy tűnik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya számára csak 13 napig tart a hatósági házi karantén.
Úgy tűnik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya számára csak 13 napig tart a hatósági házi karantén.
Az izraeli Technion anyaga előbb elveszi a vírus fertőzőképességét, majd elemeire bontja a kórokozó egyik legfontosabb részét. Állítják: hosszú időn át is hatásos.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a vírus továbbra sem tűnt el, így a kockázat a lazítások időszakában is ugyanolyan magas.
Egyszer már eltolták az eseményt, és úgy volt, hogy tavasz helyett idén ősszel rendezik azt meg. A filmfesztivál szeptemberi megrendezése azonban továbbra is biztosnak tűnik.
Egy kis falu polgármestere mesélte el a hvg.hu-nak, ő hogyan látta a most lezárult országos koronavírus szűrővizsgálatot. Több mindent nem értett, például azt, miért hívtak be olyanokat is, akik már elhunytak. A Központi Statisztikai Hivataltól kaptunk erre magyarázatot.
Szél Bernadett fordult az Emmihez. Azt neki sem mondták meg, hogy hány beteget küldtek haza vagy tettek át másik intézménybe.
A koronavírus csak növelte a korrupciós veszélyeket, így nagyon oda kell figyelnie az államoknak, amikor a helyreállításra szánt milliárdokat osztják szét – hívja fel a figyelmet Thomas Greminger, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkára.
Egymilliárd eurós adózott nyereséget könyvelt el a Ryanair a március 31-ével zárult, 2020-as pénzügyi évben, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első negyedévre viszont már 200 millió eurós veszteséggel számol az ír fapados légitársaság.
Kásler Miklós miniszter válaszolt egy azonnali kérdésre hétfőn a Parlamentben.
A Moderna biotechnológiai cég hétfői közlése szerint biztató eredménnyel zárult a koronavírus elleni vakcinájuk klinikai, vagyis embereken végzett tesztje.
Habár manapság már természetesnek tűnik, hogy elintézendő hivatalos és egyéb teendőinket online végezzük el, mégis sokan vannak ma is Magyarországon, akik inkább a várakozást és a hosszas sorban állást választják a kattintás helyett. De valóban szükséges minden esetben a személyes jelenlét? Lássuk, melyek azok a mindennapos feladatok, amelyeket már könnyebben és nem utolsó sorban gyorsabban intézhetünk el az interneten.
Ezek nem hivatalos adatok, két MTA-kutató nézte meg, hányan kerestek rá a „munkanélküli segélyre” és hasonló kifejezésekre a Google-ön, és vonta le a következtetéseket.
Az USA-ban 55 százalékkal, Nagy Britanniában 22 százalékkal ugrott meg a szeszes italok eladása márciusban – írja összefoglalójában a BBC.
Két nagyon fontos tanulsága is van egy koronavírussal kapcsolatos amerikai tanulmánynak, mely egy úgynevezett szuperterjesztő esetét írja le.
A koronavírus új korszakot hozott: Európa-szerte rászoktak az online vásárlásra az emberek, igaz, Magyarországon valamivel kevésbé.
Nagyon úgy néz ki, hogy a közeljövőben meg kell tanulnunk együtt élni a koronavírussal. Ez például azt jelenti, hogy az irodaházak nagy részét át kellene strukturálni, új anyagokat kellene beépíteni, és valószínűleg a műszakokat is újra kéne tervezni ahhoz, hogy minél kisebb valószínűséggel kapjuk el a fertőzést a kollégáktól. Az irodai munka pandémia utáni jövőjét kutattuk.
Szítják a Kína-ellenes hangulatot az Egyesült Államokban, aminek már jól látható jelei is vannak.
Legkésőbb május 20-ától már Pest megyében is minden járaton – a Budapestet érintőkön is – visszaáll a fedélzeti jegyeladás és az első ajtós felszállási rend.
A fővárosi vállalkozások legjobb esetben is még további 4 hónapig tartó válságidőszakkal számolnak – derült ki a BKIK által készített kutatásból.