Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Szél Bernadett fordult az Emmihez. Azt neki sem mondták meg, hogy hány beteget küldtek haza vagy tettek át másik intézménybe.
Kásler Miklós, az Emmi minisztere április 7-én adta utasításba a kórházaknak, hogy szabadítsák fel az ágykapacitásuk 60 százalékát. Az intézményeknek április 15-ig kellett ezzel a munkával végezniük. A hvg.hu olvasói közül többen is jelezték, azzal szembesültek, hogy rövid időn belül maguknak, otthon kellett megoldaniuk folyamatos ápolásra szoruló hozzátartozójuk ellátását.
Ezután Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közérdekű adatigényléssel fordult a minisztériumhoz. Arra volt kíváncsi, hogy Kásler Miklós rendeletének értelmében
Az Emmi megküldte válaszát, és ebből az derül ki, hogy lépcsőzetesen közel 33 ezer ágyat szabadítottak fel. Mint írják,
a COVID-19 járvány esetén a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésként lépcsőzetesen 32.917 ágy került kialakításra a COVID-19 vírusfertőzés következtében megbetegedett páciensek ellátása céljából.
Azt, hogy hány beteget küldtek haza a kórházakból, illetve hány beteget helyeztek át másik intézménybe, azaz hány ágyat kellett ennek keretében kiüríteni, a minisztérium nem tudta megmondani. Úgy fogalmaznak, „ezen adatok tekintetében az Emberi Erőforrások Minisztériumának nincs nyilvántartás-vezetési kötelezettsége”.
A KSH 2018-as adatai szerint Magyarországon 68 ezer 112 kórházi ágy van összesen. A kórházi ágyak ügyével a nemrég a hvg.hu is foglalkozott:
Elhozza-e a koronavírus a reformot az egészségügyben?
Az elmúlt hetekben a koronavírus kapcsán ismét szóba került, mennyi kórházi ágyra van szükség Magyarországon, és mi a baj a kórházak gazdálkodásával. Egészségügyi szakembereket kérdeztünk arról, mi lehet az oka a viharos sebességű kórházi kiürítéseknek. Megvalósítja-e a kormány a veszélyhelyzet "leple" alatt az egészségügyi reformot a kórházakban?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Utoljára 1977-ben a Securitate emberei dokumentálták úgy a Bretter György temetésén résztvevőket, ahogy most Orbán Viktor erdélyi magánlátogatásán csattogtak a fényképezőgépek.
A miniszter szerint nem a MÁV munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb segítséget nyújtani a bajba került utasoknak.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
A viharkároknak mintegy 10-12 százalékát okozzák fakidőlések, ágtörések.
Az oroszok MS001 drónja maga választja ki a célpontokat.