Daniel Kehlmann, a legrangosabb német irodalmi elismerés, a Kleist-díj kitüntetettje legújabb regényében Georg Wilhelm Pabst osztrák filmrendező élettörténetét eleveníti meg egy állítólag elkészült, de aztán eltűnt film apropóján.
Gyerekek szemszögéből gyerekeknek írta meg Lantos Péter orvos, agykutató, író, hogyan élte túl édesanyjával a gettó és a bergen-belseni koncentrációs tábor szörnyűségeit. A gyerekkönyv több díjat is elnyert külföldön, képregényváltozata is készül, mint a szerző fogalmaz: „váratlanul elég sikeres lett”.
Erpenbeck a Kairos című könyvében arról akart mesélni, hogy az NDK-ban az élet azért többről is szólt, mint amit A mások élete című Oscar-díjas filmben a nézők, olvasók láthattak.
Charlie – ma már mindenki egyszerűen csak így ismeri. Hogy idáig jusson, megelőzte mintegy két évtizednyi, hihetetlen kalandokkal teli külföldi zenélés, miközben itthon szinte elfeledték. Tulajdonképpen 40 évesen futott csak be a Tátrai Banddel, majd a saját zenekarával. Dupla viszkis jégről, életveszélyes kalandokról, a zene-dalszöveg viszonyról is kérdeztük a 77 éves énekest. Balla István és Németh Róbert interjúja.
Támadás a szexuális normák ellen, felhívás erőszakra, az egyház és a vallás szemtelen kifigurázása – csak néhány indok, miért gondolták úgy egyes kormányok és cenzorok a történelem folyamán, hogy egy irodalmi műnek nem szabad a szélesebb olvasóközönséghez eljutnia. A fajok eredetétől kezdve a Bovarynén át az Amerikai psychóig remekművek egész sora került már tiltólistára forradalmi nézetei, szókimondása vagy éppen kendőzetlen stílusa miatt. A gazdagon illusztrált kötet kötelező olvasmány: az írásbeliség kezdetétől napjainkig tekinti át a cenzúra történetét – külön oldalakat szentelve a betiltott magyar irodalomnak is. A HVG Könyvek által megjelentett kiadványból több részt is közlünk.
Ősszel harminc országban jelenik meg közel egyszerre az Angela Merkel német exkancellár politikai visszaemlékezéseit tartalmazó kötet, amely számtalan izgalmas kérdésre adhat választ, hogy mi miért történt a politikus regnálása idején.
Az elmúlt pár év ihlette az írót, de egy régmúltba nyúló családtörténetet is követhetünk a könyvben, sőt a fotóriporterként is ismert szerző egy fényképet is belevon a műbe.
A szemtanúk százai előtt a kortárs irodalom elismert alkotóját életveszélyesen megsebesítő merénylő a 35 éve érvényben lévő halálos ítéletet akarta végrehajtani. A támadást az áldozat, Salman Rushdie könyvben örökítette meg.
Támadás a szexuális normák ellen, felhívás erőszakra, az egyház és a vallás szemtelen kifigurázása – csak néhány indok, miért gondolták úgy egyes kormányok és cenzorok a történelem folyamán, hogy egy irodalmi műnek nem szabad a szélesebb olvasóközönséghez eljutnia. A fajok eredetétől kezdve a Bovarynén át az Amerikai psychóig remekművek egész sora került már tiltólistára forradalmi nézetei, szókimondása vagy éppen kendőzetlen stílusa miatt. A gazdagon illusztrált kötet kötelező olvasmány: az írásbeliség kezdetétől napjainkig tekinti át a cenzúra történetét – külön oldalakat szentelve a betiltott magyar irodalomnak is. A HVG Könyvek által megjelentett kiadványból több részt is közlünk.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kortárs norvég írókra oda kell figyelni. Kjersti Annesdatter Skomsvold A gyerek című regénye modern vallomás az anyaságról, öregedésről, születésről, párkapcsolatokról. A könyvet Torma Tamás mutatja be.
Támadás a szexuális normák ellen, felhívás erőszakra, az egyház és a vallás szemtelen kifigurázása – csak néhány indok, miért gondolták úgy egyes kormányok és cenzorok a történelem folyamán, hogy egy irodalmi műnek nem szabad a szélesebb olvasóközönséghez eljutnia. A fajok eredetétől kezdve, a Bovarynén át az Amerikai psychóig remekművek egész sora került már tiltólistára forradalmi nézetei, szókimondása vagy éppen kendőzetlen stílusa miatt. A gazdagon illusztrált kötet kötelező olvasmány: az írásbeliség kezdetétől napjainkig tekinti át a cenzúra történetét – külön oldalakat szentelve a betiltott magyar irodalomnak is. A HVG Könyvek által megjelentett kiadványból több részt is közlünk.
A nemrég módosított törvény még mindig nem fogalmaz egyértelműen azzal kapcsolatban, hogy mi számít “a homoszexualitás népszerűsítésének” vagy “a szexualitás öncélú ábrázolásának.”
Korai tapasztalataink mindannyiunkra hatással vannak. Sokunk esetében a gyermekkori traumák tönkreteszik a felnőttet, akivé válunk: megakadályozzák, hogy megéljük a valódi érzéseinket, vagy hogy hosszan tartó, egészséges kapcsolatokat alakítsunk ki. Alex Howard terapeuta szerint a gyermekkori trauma egész életünkben fogva tarthat, ha nem nézünk szembe vele. Bár a múlt eseményeit nem változtathatjuk meg, azt azonban igen, hogyan befolyásolják tapasztalatainkat és döntéseinket a jelenlegi életünkben. A Nem a te hibád segít megérteni a minket ért trauma hatásait, biztonságos határokat húzni, és kapcsolódni az érzéseinkhez, hogy teljes életet élhessünk. A HVG Könyvek gondozásában megjelent kiadványból több részt is közlünk a következőkben.
Elsősorban őrsvezető, és csak másodsorban lány – szól az ítélet Szabó Magda népszerű regényében az egyik szereplőről. Sok olvasónak már elképzelhetetlenül távoli az a világ, amelyben a máig közkedvelt ifjúsági könyvek születtek, ahogy az is nehezen felmérhető, hogy miért jelenthette a KISZ-ből való kizárás a kaszton kívüliséget. Mennyire közvetítették a szocializmus ideológiáját a korai Janikovszky-regények, és hogyan lehetett úgy kicsúszni az elvárások alól, hogy az olvasók és a kritika is szeresse a könyvet? Többek között ez volt a témája annak a konferenciának, ahol a kultikussá vált pöttyös és csíkos sorozatról volt szó.