Hatmilliárdos veszteséggel veszi át az állam a Mátrai Erőművet
Hétfőn közgyűlést tartanak, ahol lemondanak az igazgatóság és a felügyelőbizottság magántulajdonos által delegált tagjai, köztük az elnök, Mészáros Beatrix.
Hétfőn közgyűlést tartanak, ahol lemondanak az igazgatóság és a felügyelőbizottság magántulajdonos által delegált tagjai, köztük az elnök, Mészáros Beatrix.
Dézsi Csaba András szerint Győr viharos időszakon van túl. A város első közgyűlése AC/DC-s aláfestéssel kezdődött.
Pénteken a szegedi közgyűlésen szóba jött a Szeviép-ügy, az üléssel egy időben pedig újabb elmarasztaló ítélet is született Márki-Zay Péter perében. Mindkét eljárás a szegedi bíróságokat érinti, a polgármesterek, igaz, más-más ügyekben, de eltérően a vélekednek az igazságszolgáltatásról.
Öt év alatt negyedével emelkednek a szegedi bérlakás díjak, ezt sokallták a szegedi közgyűlésen a fideszes képviselők, holott éppen a kormány vonult ki teljesen a szociális területről.
Az összefogásból közvetlenül a választás előtt kiugró három volt jobbikos képviselőjelölt jutott a bizottsági helyekhez. A negyedik szakadár, pedig beült a közgyűlésbe az összefogás kompenzációs listájáról.
Akár el is bontathatták volna a vadászkastély kapuját, de az önkormányzattól elbitorolt útért bérleti díjat kérnek csupán. A csütörtöki közgyűlésen döntöttek erről a vásárhelyi képviselők.
Botránnyal indult a közgyűlés alakuló ülése a győri városházán. Sokan bemennének a Díszterembe, ám nem engedik be őket. Az indulatok hamar elszabadultak, tüntetők folyamatosan zavarják az ülést, a rendőrök is kiszálltak. Tudósítóink a helyszínen vannak, kövesse velünk az eseményeket percről percre!
Borkai Zsolttól vagy bárki mástól kérdezni tilos.
Sára Botond egy új feladattal indokolta, hogy miért nem lesz önkormányzati képviselő, de nem részletezte, hogy mi az.
Hiába lépett vissza az egyéni indulástól, a kompenzációs listán ott maradt. Ironikus módon pont azoknak az ellenzék pártoknak köszönheti a helyét, akiket elhagyott.
Nyolc ellenzéki és egy független jelölt került be a képviselő-testületbe a nyolc fideszes és a polgármester mellett.
Az iráni külügy azt állította, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter próbálja lassítani a vízumok kiadását az iráni küldöttség számára.
Jair Bolsonaro brazil elnök is belement.
November végére vagy december elejére. Az akadémiai kutatóhálózatot átvevő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat viszont már szeptemberben átveszi az MTA hálózatát.
Több pénzt akart kérni a futballcsapat, de az ellenzéki többségű városvezetésnek ez már sok volt.
Visszavonta az engedélyt a közgyűlés, mert szerintük az uszító tartalom nem méltó a város nevéhez.