Büntetőfékezés után röpült egy palack az M3-as autópályán
A palackot dobó mercedeses bemutatott egy jobbról előzést is az eset után.
A palackot dobó mercedeses bemutatott egy jobbról előzést is az eset után.
Hagyják Budakeszin az autót és jöjjenek be a városba busszal – javasolta a főváros környékén élőknek Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester, míg Fürjes Balázs Budapest-államtitkár arról beszélt, tervezik a buszsávok bővítését. A két politikus online fogadóórájáról az ATV számolt be.
Pásztó belterületén történt halálos közúti közlekedési baleset körülményeit vizsgálták a Nógrád megyei rendőrök.
Közvetlenül a rendőrök előtt szabálytalankodott két autós Székesfehérváron.
Március 28-án, vasárnap hajnali 2 órakor egy órával előre, 3 órára kell állítani az órákat, ezzel megkezdődik a nyári időszámítás.
Két nap alatt összesen 44 sofőr ellen intézkedtek.
A Volánbusz járatait nem érinti az átállítás.
Húsvét hétfőig lennének érvényesek alapesetben a márciusi havi bérletek, de a minisztérium meghosszabbította az érvényességüket, hogy ne legyen nagy sorban állás.
A járvány kezdete óta 690 ezer maszkot osztott ki a társaság a munkavállalók között.
A Nyugati pályaudvaron történt a baleset csütörtök reggel.
Teljesen megakasztotta a hajóforgalmat a teherszállító hajó.
A BKV közleménye szerint a járművek szerdán délben állnak le egy percre.
Az utascentrum építésének előkészítő munkái miatt nagy lezárás jön a Keleti pályaudvaron.
A szakszervezet szerint elfogadhatatlan, hogy a főváros finanszírozásával kapcsolatos vita levét a BKV dolgozói igyák meg.
A nagy lezárás nyáron lesz, de már hétfőtől megváltozik a forgalmi rend a hídon.
A túl magas árakra hivatkozva a kormány utasította a MÁV-HÉV-et, hogy vonja vissza az új járművek beszerzésére kiírt közbeszerzést, és írja ki újra. Az orosz Transzmasholding korábban nagyon el akart indulni a tenderen, de nem tudta teljesíteni az alapvető feltételeket sem. Most újra esélyt kaphat.
Két, túlbonyolított stratégia is foglalkozik azzal, hogyan csillapítsák a forgalmat a fővárosban, csak az marad ki, ezt hogy kívánják elérni. A korábbi hibákból pedig nem tanult az önkormányzat. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnökének és Tóth Csaba, a csoport szakértői testületének tagjának véleménycikke.
A motorokon nem volt rendszám, a motorosoknak nem volt jogosítványuk. A csapat tagja volt egy 13 éves fiú is, mit sem sejtő apja 600-as enduróján.
Az operatív törzs kezdeményezte, hogy fújják le az akciót.
Közlekedési alapvizsgát kell tenniük tavasszal az általános iskolák 4., 5., 6., és hetedik osztályos tanulóinak.