Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A túl magas árakra hivatkozva a kormány utasította a MÁV-HÉV-et, hogy vonja vissza az új járművek beszerzésére kiírt közbeszerzést, és írja ki újra. Az orosz Transzmasholding korábban nagyon el akart indulni a tenderen, de nem tudta teljesíteni az alapvető feltételeket sem. Most újra esélyt kaphat.
Visszavonja és újraindítja a magyar kormány a tavaly ősszel megkezdett több mint 200 milliárd forint értékű HÉV-járműbeszerzést – értesült a Direkt36. Gulyás Gergely és Mager Andrea miniszterek egy március 13-i, a Direkt36 által megszerzett levélben utasították erre a tendert lebonyolító állami tulajdonú MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatóját. A két pályázó, a svájci Stadler és lengyel leányvállalata, valamint az olasz cégén keresztül induló francia Alstom a levél szerint túl magas árajánlatot adtak be. A két miniszter ezért elrendeli „a folyamatban lévő, sajnálatosan kirívóan drága ajánlatokat eredményező járműtender helyett új közbeszerzési eljárás előkészítését (....) az alacsonyabb árszint elérését célozva”.
A tender visszavonásával és újbóli kiírásával új lehetőséghez juthat a 3-as metró új/felújított szerelvényeit leszállító Metrovagonmas anyacége, a Transzmasholding – emlékeztet a Direkt36 arra, hogy a 3-as metró kocsijainak esetében is egy újra kiírt tendert nyerte meg az orosz vállalat.
A HÉV-ágazatot 2016-ban passzolta le a főváros a MÁV-nak, miután Tarlós István főpolgármester nem tudott kijárni plusz forrást a kormánynál a budapesti tömegközlekedés finanszírozására. A MÁV-HÉV 2020 őszén írta ki a közbeszerzést 42 darab (opcionálisan plusz 12) alacsonypadlós, normál nyomtávú vonat beszerzésére. A lap forrásai szerint végig a MÁV bejáratott beszállítója, a Stadler volt jobb pozícióban, végül ők adták a kedvezőbb ajánlatot is: darabonként kb. 12,5 millió eurót ajánlottak, szemben a rivális Alstom 13,7 millió eurós ajánlatával.
A Transzmasholding is szeretett volna elindulni a közbeszerzésen, azonban a kiírási feltételeket sem tudta teljesíteni. Az orosz vállalat magyarországi leánya vitarendezési kérelmet is benyújtott, amiben három dolgot kifogásoltak: hogy miért feltétel az európai referencia, a normál (vagyis európai) nyomtáv, valamint azt is sérelmezték, hogy a HÉV-kocsiknak miért kell alacsonypadlósnak lenniük. A MÁV-HÉV azonban visszautasította a kifogásokat.
Egyelőre nem tudni, az új tender végül kedvezőbb lesz-e az oroszoknak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.