Hiába a drágulás, nagyon felpörgött a lakáspiac
Komoly élénkülés látható a lakáspiacon: az első negyedévben országosan 58 százalékkal nőtt az egy eladó lakóingatlanra jutó érdeklődések száma.
Komoly élénkülés látható a lakáspiacon: az első negyedévben országosan 58 százalékkal nőtt az egy eladó lakóingatlanra jutó érdeklődések száma.
Egy ingatlanközvetítő céget már megbüntetett a bíróság tisztességtelen szerződési feltételek miatt, de több más ügyet is vizsgálnak. Dübörög az ingatlanpiac, mi pedig szakértők segítségével gyűjtöttük össze, mivel próbálnak minket átverni, és mit lehet tenni ezek elkerüléséért.
Idén eddig kevesebb lakás kelt el, mint a tavalyi első három hónapban, de a március erős hónap volt, és folytatódhat a növekedés.
A munkaerőhiány és a magas költségek miatt szükségmegoldáshoz folyamodnak a lakásépítők.
A lakások kétharmada nem készül el határidőre, a fejlesztők az értékesítéssel is kivárnak.
40 ezer lakás áll kivitelezés alatt, ezek 2-2,5 év alatt készülhetnek el.
Nem sok másik város van, ahol ennyire kilátástalan saját lakást venni.
Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még sosem haladta meg a 3000 milliárd forintot - közölte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Budapesten, a megyeszékhelyeken és a nagyobb vidéki városokban is jelentősen megnőhet a kereslet, ahogy az árak is.
Nagy lökést adhat az ingatlanpiacnak a csok kibővítése a Duna House szerint.
Legalábbis a Duna House-nál vásárolt lakások adataiból az tűnik ki, ez az arány már 54 százalék.
Az átlagos négyzetméterárak Budapesten a múlt év harmadik negyedévére elérték a 540 ezer forintot.
A 19-29 éves fiatalok 44 százaléka még mindig a szüleivel él, többségében azért, mert nincs pénzük elköltözni.
Szakértők és az otthonteremtési kedvezményt igénylő családok segítségével próbáltuk kideríteni, ha nem szociálpolitikai eszköz a lakáspolitika, akkor mégis micsoda?
Jövőre lassulhat a lakásárak emelkedése, de azért olcsóbb ingatlanokra nem érdemes még egy ideig számítani.
A Magyar Nemzeti Bank friss lakáspiaci elemzése tragikus adatokat közöl a lakásállomány megújulásáról.
Hogyan néz ki a magyar ingatlanpiac Budapest határain kívül? Ezt nézte át az Otthon Centrum.
Három év alatt megtriplázódtak a lakbérek, a közepes jövedelműek a fizetésük harmadát is elkölthetik a lakhatásra, a szegények pedig vagy eladósodnak, vagy botrányos állapotú lakásokba kényszerülnek. A csok sem segít sokat: a lakásárak jobban emelkednek, mint amekkora támogatást a legtöbben kérnek.
Átlagosan akár másfél-két hónappal rövidebb idő alatt lehet eladni az ingatlanokat most Magyarországon, mint 2013-ban, így egy panellakást átlagosan 2, míg egy társasházi téglalakást akár 3 hónap alatt is lehet értékesíteni - közölte az Otthon Centrum.
Egészen pontosan azokat, akik még a régi szabályok szerint szerződnének.