Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Jövőre lassulhat a lakásárak emelkedése, de azért olcsóbb ingatlanokra nem érdemes még egy ideig számítani.
Az év első kilenc hónapjában több mint 10 ezer lakás készült el, ami 28 százalékos éves növekedést jelent. Az ingatlan.com adatai szerint december közepén csak Budapesten 2462 ingatlanhirdetésben több mint 5 ezer új lakást kínáltak eladásra az építtetők, vidéken pedig több mint 4 ezer lakás várt gazdára.
Az új lakások esetében budapesti átlagos négyzetméterár 769 ezer forint volt december közepén, az ország többi településén pedig 445 ezer forintot tett ki. Öt budapesti kerület is van, ahol 1 millió forintot meghaladja az átlagos négyzetméterár, de három külső kerületben 500 ezernél is kisebb az átlag. Vidéken pedig elsősorban a megyeszékhelyeken erős a kínálat: a debreceni új lakásoknál például a négyzetméterenkénti átlagár 465 ezer forint.
Az ingatlan.com elemzése szerint a következő időszakban a gazdasági növekedés folytatódhat, a lakossági anyagi helyzete is javulhat a nettó reálbérek emelkedése nyomán, mindezek támaszt adnak a lakáspiacnak. Az áremelkedés azonban jövőre jóval szelídebbé válhat, mert sok helyen a vevők már nem bírják tartani a lépést a lakásdrágulással.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.