Matolcsy Györgynek adományozott tiszteletbeli doktori címet a Kaposvári Egyetem
Kiváló tudományos tevékenységéért és a közjó szolgálatáért.
Kiváló tudományos tevékenységéért és a közjó szolgálatáért.
MTI
Az MNB szerint a cég megsértette a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató meghatározására vonatkozó szabályokat.
MTI
Írását úgy zárja: wei wu wei.
T. R.
Egy felmérésből most az derült ki, hogy sem a THM-et nem ismeri a magyarok többsége, sem azt nem ismerik fel, hogy melyek a fix kamatozású hitelek.
hvg.hu
Matolcsy szerint a Nemzeti Bank hamburgi, párizsi, római és New York-i irodái elérték céljukat.
hvg.hu
A jegybankelnök a szavaival fogja terelni a piacot. Az exportálóknak jó a gyenge forint, aki viszont importál is, az ott van, ahol a part szakad.
Az 50 millió feletti pénzváltás is nehezebbé válik.
hvg.hu
Szigorítást indított el a jegybank, de továbbra is laza marad – mondta el Matolcsy György újraválasztott jegybankelnök azt követően, hogy az MNB hét év lazítás után óvatos szigorításba fogott, ezzel egy időben azonban egy kötvényvásárlási programot is elindít a hazai vállalati szektor erősítésére. Az alapkamatról az infláció függvényében dönthetnek.
Hét év után kezdett szigorítani kamatpolitikáján a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, mikor kedden, bár az alapkamatot változatlanul hagyta, megemelte az egynapos jegybanki betétek kamatát. Matolcsy György jegybankelnöksége alatt ilyen még nem történt, a döntést a jegybankelnök Nagy Márton és Windisch László alelnökökkel magyarázta meg.
hvg.hu
A szigorítás várható volt, miután az infláció elérte azt a szintet, amelynél beavatkozást ígért.
hvg.hu
A felsőtárkányi kisiskolások végighallgatták, hogy most modern, ütőképes haderőt fejleszt a kormány, milyen szerencse, hogy a média magyar kézben van, ütőképes a Nemzeti Bank, a multik helyett az emberek oldalán áll a "képviselet".
hvg.hu
2018-ban több mint 6 ezer lakóingatlant kellett bedőlt hitel miatt értékesíteni, ebből 1348 került a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez.
hvg.hu
Az illetékszabályok szigorításával érnék el, hogy ne befektetésnek vegyék az emberek a lakásokat, és ezáltal ne emelkedjenek a lakásárak.
hvg.hu
A 2015-ben még veszteséges ágazat profitja két év alatt a másfélszeresére nőtt, és még mindig megvan a magyar többség is.
hvg.hu
A Magyar Nemzeti Bank január végén arra kötelezte a pénzintézeteket, hogy fizessenek vissza kb. 1 millió fogyasztónak mintegy 4 milliárd forint jogsértően elvont díjat – érdemes tehát figyelni, hol és milyen bankszámlát nyitunk. A pénzügyeiket tudatosan intézők is akár évi 40 ezer forinttal járhatnak rosszul, ha nem a megfelelő bankszámlát használják – számolta ki az Azénpénzem.hu.
hvg.hu
Simonovits András nyugdíjszakértő az Élet és Irodalomban megjelent cikkében bírálta az MNB versenyképességi programjának nyugdíjakra vonatkozó pontjait.
hvg.hu
A Magyar Nemzeti Bank honlapján megjelent elemzésből kiderült, hogy a három év alatt megvalósult lakáspiaci tranzakciók értékének mindössze 3,5 százalékát tette ki a csok-támogatás. A kedvezménynek köszönhetően eddig 13 ezer új nagycsalád született, az MNB szerint azonban a csok demográfiai szempontból csak részben nevezhető sikeresnek.
hvg.hu
A diákokra, a kismamákra és a pécsiekre számít a Pénzügyminisztérium a munkaerőhiány enyhítésében. A diákokat társadalombiztosítási járulékkedvezménnyel, a kismamákat üzemi bölcsődékkel és ösztöndíjjal, a pécsieket az M9-es autópályával csábítanák a munkaerőpiacra.
hvg.hu