Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A MicroCredit Zrt.-nek március 31-ig meg kell felelnie a saját tőke mértékére vonatkozó jogszabálynak, különben még a tevékenységi engedélyét is visszavonhatják. A cég közlése szerint már rendezték az ügyet.
Komoly tőkeproblémákkal küzdhet a MicroCredit Zrt. az MNB most publikált, de tavaly december 16-án hozott határozata alapján, amely egyben arra kötelezi a pénzügyi vállalkozást, hogy legkésőbb 2020. március 31. napjáig, azt követően pedig folyamatosan feleljen meg a saját tőke mértékére vonatkozó jogszabályi előírásnak, írja a napi.hu.
A cégnek, amely kis összegű, 25-től 600 ezer forintig terjedő gyorskölcsönöket nyújt, a tőkehelyzet rendezése után három munkanapon belül el kell küldenie az MNB részére az ezt igazoló dokumentumokat.
Amennyiben nem pótolják a cég tulajdonosai a szükséges tőkét, akkor a MNB további intézkedéseket hozhat, ideértve a tevékenységi engedély visszavonását is.
A céget 2016 júliusában alapította egy grúz cég, a Tbilisziben bejegyzett Hungarian Georgian Investments Co LLC. A cégiratokban 2017. szeptember közepétől november elejéig igazgatósági tagként, azt követően pedig a mai napig más munkavállalóként feltüntetett Varlami Rekhviashvili testvére Irakli Rekhviashvili bankár, Georgia volt gazdasági minisztere.
Rekhviashvili rajta volt azokon a felvételeken, amelyeket az Index 2016 júniusában rögzített a Rogán köreihez tartozó Kertész Balázs ügyvéd irodája előtt, ahol a letelepedési kötvény-bizniszben is érdekelt és a hvg.hu szerint Habony Árpáddal jó kapcsolatokat ápolt Shabtai Michaelivel és Nika Gilauri volt grúz kormányfővel arról beszélgettek, hogy a magyar állami Eximbank hitelével erőműépítési projektbe fognának Magyarországon.
Frissítés:
Cikkünk megjelenése után a cég közölte, a december 16-i MNB határozatban foglaltakat már teljesítette jóval az előírt határidő előtt (2020. március 31.), és tőke helyzetét tervei szerint rendezte. A MikroCredit Zrt. a 2020-as évben is a stratégia tervei szerint halad és működése nincs veszélyben.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.