A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Egy ellenőrzésen bukott le.
Gyanúsítottként hallgattak ki a tatai rendőrök egy kamionsofőrt, aki kábítószer hatása alatt vezette a járműszerelvényt.
A járőrök szerdán Dunaalmáson egy fokozott ellenőrzés során állították meg a kamiont, és mivel az azt vezető 40 éves tatabányai férfi idegesen viselkedett, ezért vele szemben kábítószertesztet alkalmaztak, ami
pozitív lett.
A férfi tagadta, hogy kábítószert tart magánál, ezért a rendőrök drogkereső kutyával vizsgálták át a járművet. A kutya jelzése alapján a fülkéből két darab sodrott cigaretta került elő.
A rendőrök a járművezetőt mintavétel céljából előállították, ellene kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást, valamint a kábítószergyanús anyagot lefoglalták. A férfi gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte – írja a rendőrség.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.