Lekéste a 4-es metrót, ezért azt hazudta a diszpécsernek, hogy gyerekek estek a sínek közé
Hamis bejelentést tett, közérdekű üzem megzavarásáért felelhet egy férfi.
Hamis bejelentést tett, közérdekű üzem megzavarásáért felelhet egy férfi.
Minden az eredeti tervek szerint halad a közlekedési vállalat szerint a vonalak összekötésének ügyében.
Csúszik a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötése, már a tervezés is csúszik, a 2021-es EU-s ciklusra, mert a HÉV kikerült a főváros kezéből, így nem tudni, ki lesz a projektgazda. A Főmterv 2018-ban már kapott a tervekre 1,9 milliárd forintot.
A klímaváltozás megállításáért tüntetnek napok óta a brit fővárosban, már több mint 300 tiltakozót vettek őrizetbe.
Az eset Maryland államban történt az Egyesült Államokban.
A 3-as metró déli szakaszának felújításához van köze. De hogyan? A Metróért Egyesületet kérdeztük.
A tervezési munka az írásbeli konzultációs eljárás lezárulta után kezdődhet.
Más OLAF-jelentés eddig a közelébe sem került a magyarországi bíróságoknak. Ebben az esetben – mint szerda reggel kiderült – négy embert, köztük két magyart vádoltak meg. Közszereplő nincs a vádlottak között.
Az egyik oldalon csak a mobiljukat nyomkodók, a másik oldalon csak a telefonjukat nem használó közlekedők haladhatnának, erről posztolt a bécsi közlekedési vállalat április 1-jén. Aztán megírták, hogy csak vicc, de sokan talán tényleg örülnének neki.
Késéssel ugyan, de megünnepelték a metróállomás elromlott ajtajának "születésnapját".
Az Árpád hídnál egy rács adta meg magát.
Az északi szakasz rekonstrukcióját 2017 novemberében kezdték meg.
A 16 kilométeres metróvonal déli irányba halad az indonéz főváros alatt.
Az elítélt röviddel azelőtt egy másik hölgyet is megpróbált a metró elé lökni, sikertelenül. Mindezt térfigyelő kamerák rögzítették, a tettest gyorsan sikerült őrizetbe venni, aki azóta előzetes letartóztatásban volt.
Közszereplő nincs a gyanúsítottak között, és senki nem áll kényszerintézkedés alatt.
Az utas az életmentő árokba zuhant, túlélte a balesetet.
Közeledik az átadás. Azután nemsokára a déli szakaszon kell pótlóbuszozásra készülni.
Több helyen is lesz felújítás a nyáron, de elvileg új villamosok és buszok is érkeznek.
A Keleti pályaudvarnál esett a szerelvény alá egy ember, nem élte túl a balesetet.