5x7 napnyi jó hírünk van, ha Windows 10-essel megy a gépe
Eddig csupán 7 napra lehetett elhalasztani a Windows 10 frissítésének telepítését, ezt most 35 napra tolja ki a Microsoft.
Eddig csupán 7 napra lehetett elhalasztani a Windows 10 frissítésének telepítését, ezt most 35 napra tolja ki a Microsoft.
hvg.hu
2019 az összehajtható telefonok éve (is) lesz. Egy szabadalom alapján készített renderelt ábrák mutatják, milyen elképzeléssel lépne be a szegmensbe az Intel. Megvalósulása esetén üdítő színfolt lehet az eszköze.
hvg.hu
Hiába áll egy jelszó nyolc karakterből, és tartalmaz a nagybetűk, kisbetűk és számok mellett szimbólumokat, rendkívül rövid idő, alig 2,5 óra alatt megfejthető. Az ennél egyszerűbb jelszavakkal pedig még gyorsabban lehet végezni.
hvg.hu
A nagy technológiai cégek is szeretnek viccelni április 1-jén. A Microsoftnál ez évben viszont kifejezetten tiltják ezt a fajta bolondozást, attól félve, több kárral jár, mint haszonnal.
hvg.hu
A GitHub után a Microsoft Store-ba is bekerült a Windows 3.0-val bemutatkozó egykori Windows File Manager újjáélesztett változata. Windows 10-es rendszeren is nosztalgiázhatunk vele.
hvg.hu
Brad Smith egy blogbejegyzésben taglalta azt, miként kellene hatékonyabbá tenni a közösségi oldalak moderációját, hogy ne történhessen meg egy az új-zélandihoz hasonló tragédia.
hvg.hu
Továbbra sem tudni, mikor lesz nyilvánosan is elérhető a Microsoft új, Chromium alapú böngészője, de a jelek szerint már nagyon közel állnak a kiadáshoz.
hvg.hu
Több mint tíz év után újra feltűnt a Microsoft egykori Office Segédje, Clippy, a cég azonban 24 óra után már el is tűntette őt az internetről.
hvg.hu
Állandó a mozgolódás a világ legértékesebb cégeinek listáján. Most épp az Apple örülhet, ismét az első helyen áll, imponáló piaci értékkel.
hvg.hu
Egyfajta huzavona érezhető a Microsoft és a felhasználók között. Míg a redmondiak már maguk mögött hagynák a Windows 7-et, a felhasználók igencsak ragaszkodnak hozzá.
hvg.hu
Harminc évvel ezelőtt mutatkozott be először a profi grafikus szoftvercsomag, a CorelDRAW első verziója. Számos változata látott már napvilágot azóta, és a legutóbb egy kifejezetten a Windows 10-re szabott verzió került be a Microsoft Store-ba.
hvg.hu
Tizenhárom évi folyamatos vezetés után a Google leszorította az Apple-t az élről a Boston Consulting Group leginnovatívabb cégeket rangsoroló listáján. A vállalat rögtön a harmadik helyre csúszott vissza, mivel az Amazon is megelőzte.
hvg.hu
Az amerikai közvéleményt ismét arról faggatták, miként ítélik meg egy-egy cég reputációját, mennyire bíznak/bízhatnak meg benne. Óriásit esett vissza a Facebook a tavalyi hasonló felmérés óta.
hvg.hu
Chrome és Firefox böngésző mellé is letölthető a Microsoft bővítménye, amely védi a felhasználót, ha kártékonykodásra alkalmas weboldalt akarna megnyitni.
hvg.hu
Több hétre jegelhetjük a Windowshoz érkező szoftverfrissítéseket, így elejét véve a kellemetlen helyzeteknek.
hvg.hu
A jelek szerint a Microsoft nagyon szeretné elkerülni, hogy az általuk kiadott hibás Windows-frissítés miatt zúgolódjanak a felhasználók, ezért inkább belenyúlna a gépükbe, hogy törölje azt.
hvg.hu
A streamelést az ötödik generációs mobilhálózat (5G) teszi majd végleg zökkenőmentessé, de a csúcstechnológiai cégek addig sem tétlenkednek.
Nagy Gábor
A Microsoft szép lassan halad abba az irányba, hogy 1 milliárd eszközön fusson a Windows 10. Mégsem lehet felhőtlen az öröm a cégnél.
hvg.hu
A Windows Central értesülései szerint a Microsoft hamarosan bemutatja az Xbox One meghajtó nélküli, és így olcsóbb, változatát.
hvg.hu
A Microsoft egy újfajta Windows-verzióval állna a dupla kijelzős és a hajlítható képernyős készülékek mögé, miközben a Google által gründolt olcsó laptopoknak is konkurenciát állítanának így.
hvg.hu