Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nav

hvg.hu Vállalkozás

Megtalálták a megoldást a magyar almatermelők: pálinkát főznek abból, amit nem vettek be a feldolgozók

Lendületet kap a pálinkafőzés – erről árulkodnak a legfrissebb adatok és ezt jelzik előre a szakmai várakozások is – írta a Magyar Idők. Az első fél évben 1,4 millió liter italt adhattak ki megrendelőiknek a hivatásos bérfőzdék, és ez a mennyiség kétszázezer literrel több, mint amennyi 2017 első hat hónapjában elkészült.

hvg.hu Itthon

Botrány a teniszszövetségben: nyomoz a NAV

Nyomozást rendelt el a IX. kerületi ügyészség a Magyar Teniszszövetség ellen, miután megalapozottnak találták az egyik tagszövetség feljelentését. Egy összeférhetetlenséggyanús ügy kelthette fel a hatóság figyelmét.

hvg.hu Vállalkozás

El tudja képzelni, hogy mit kérnének az adószakértők egy kívánságműsorban? Mutatjuk

Adótanácsadó cégek szakemberei, adózással napi szinten foglalkozó szakértők, nemzetközi szervezeteket és kkv-ket képviselők vettek részt a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára, Izer Norbert meghívására azon a tanácskozáson, amely a tárca szándékai szerint első állomása lehet a minisztérium és az érintettek közötti, adóügyekről szóló folyamatos párbeszédnek.

1
27 28 29 30 31
154
Feje tetejére állhat a vásárlás: a Visa szerint most jön az, hogy a keresés, a vásárlás és a fizetés is automatikusan történik majd

Feje tetejére állhat a vásárlás: a Visa szerint most jön az, hogy a keresés, a vásárlás és a fizetés is automatikusan történik majd

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Egyre gyorsabban kapkodják el a budapesti paneleket

Egyre gyorsabban kapkodják el a budapesti paneleket

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

Vakon tolathatnak a Volvók, visszahívnak több mint 400 ezer autót

Vakon tolathatnak a Volvók, visszahívnak több mint 400 ezer autót

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Tompos Márton: Lájkokra váltotta Fekete-Győr András azt a dilemmát, hogy induljanak-e a választáson

Tompos Márton: Lájkokra váltotta Fekete-Győr András azt a dilemmát, hogy induljanak-e a választáson

A címlapról ajánljuk