Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A szüreti bulikat se hagyják ki a NAV ellenőrei, ott is fel fognak bukkanni.
A szüret és az őszi gyümölcsbetakarítási időszak beköszöntével zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőriz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írja a Magyar Nemzet.
A hatóság friss ellenőrzési kalendáriuma alapján a héten a fővárosban vizsgálódik a NAV, de Bács-Kiskun megyében is előfordulhatnak hatósági eljárások. Baranyában és Tolnában pedig a napokban tartottak a szüreti rendezvényekre összpontosító ellenőrzéseket.
Az adóhivatal elsősorban azt ellenőrzi, hogy a kereskedők adnak-e nyugtát, számlát a vevőknek, bejelentették-e az alkalmazottaikat, és szabályszerűen használják-e online pénztárgépüket.
A lap emlékeztet, hogy az adóhivatal a nyár eleje óta folyamatosan figyelemmel kíséri az ország több megyéjében a gyümölcs- és zöldségárusok tevékenységét. A piacokon, a közterületeken és az út mentén működő vállalkozásoknál is megjelentek a revizorok, így sorra kerültek mások mellett az epresek és a dinnyések is, emellett a nagykereskedőknél is végeznek ellenőrzéseket – olvasható a cikkben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.