szerző:
hvg.hu

Miközben évről évre egyre kevesebben ajánlják fel az adóegyszázalékot.

Az Etikus Adománygyűjtő Szervezetek a NAV kimutatása szerint idén összesen 481 millió forintnyi szja1%-os felajánlást kaptak, ez 12 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Összesen 82 ezer magánszemély döntött úgy tavasszal, hogy rendelkezésével olyan szervezet munkáját segíti, melynek az átlátható működése rendszeres monitorozás alatt áll – derül ki a NAV közleményéből.

Olyan szervezetekről van szó, amelyek csatlakoztak a 2012-ben megalakult Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületéhez, és fogadták el magukra nézve kötelezőnek az adománygyűjtésre vonatkozó Etikai Kódexet, melynek fő sarokpontjai a hitelesség, törvényesség, átláthatóság és nyilvánosság.

A testületnek jelenleg 35 tagja van, ők az Etikai Kódexnek megfelelően kezelik a hozzájuk beérkező adományokat és tevékenységüket átláthatóan kommunikálják. A tagok „Etikus Adománygyűjtő Szervezet” logót használhatnak, mellyel erősíthetik meglévő és potenciális támogatóik bizalmát.

A testülethez bármely civil szervezet csatlakozhat, aki magára nézve kötelezőknek fogadja el az Etikai Kódexben foglaltakat, és sikeresen átesik a Kódex szempontjai alapján kialakított monitoring folyamaton. A monitorozást a testület kezelőszerve a belépéskor, majd évente ismétlődő rendszerességgel minden tagnál lefolytatja, a tagság megszerzéséről és fenntartásáról a monitorozás eredménye alapján a Testület Etikai Bizottsága dönt.

Nemrégiben írtunk arról, hogy évről évre csökken azok száma, akik felajánlják adójuk 1 százalékát, a rendszer kárvallottjai az egyházak is.

Három év alatt majdnem 400 ezerrel csökkent az adójuk 1 százalékát felajánlók száma. Amíg 2015-ben mintegy 2,2 millióan támogattak valamilyen civil szervezetet, addig 2018-ban már csak 1,8 millióan, ami azért is érdekes, mivel Magyarországon összesen 5,1 millió adóköteles magánszemély van. Az ok egyszerű: amióta a NAV előre megcsinálja a bevallást, sokkal többen felejtenek el gondoskodni az egyszázalékos felajánlásról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kibertámadás érte a brit Munkáspárt informatikai rendszerét

Kibertámadás érte a brit Munkáspárt informatikai rendszerét

Minden városlakó kap egy szén-dioxid-kvótát, abból gazdálkodva közlekedhet a héten

Minden városlakó kap egy szén-dioxid-kvótát, abból gazdálkodva közlekedhet a héten

18 millió forinttal verték át csalók a pécsi önkormányzatot

18 millió forinttal verték át csalók a pécsi önkormányzatot

Kinyomta a rátámadó krokodil szemét egy ausztrál férfi

Kinyomta a rátámadó krokodil szemét egy ausztrál férfi

E-cigarettázás miatt kellett átültetni egy férfi tüdejét Amerikában

E-cigarettázás miatt kellett átültetni egy férfi tüdejét Amerikában

Ismét megpróbálkoznának a szakszervezetek a vasárnapi nyitva tartás korlátozásával

Ismét megpróbálkoznának a szakszervezetek a vasárnapi nyitva tartás korlátozásával