#Németország











Az amerikai, aki Németországban hallott először bluest

Ráadásul Gödön vette fel az első CD-jét. Big Daddy Wilson igazán szokatlan fordulattal vált észak-karolinai szegény fiúból világszerte elismert blueszenésszé. A Kobuci Kertben megrendezett VII. Óbudai Blues Fesztivál vendége a hvg.hu-nak beszélt arról, hogy miért állt be katonának, noha nehezen viseli a parancsokat, hogyan élteti tovább Németországban a déli örökségét, és arról is, hogy hányféle szállal kötődik Magyarországhoz.







Meglepetésember az új német védelmi miniszter

A kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer kerül a posztra, miután Ursula von der Leyen szerdán távozik a tárca éléről – erősítette meg a dpa német hírügynökség értesülését kedd este Thomas Strobl, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) helyettes alelnöke.



A menekültek önkéntes befogadását javasolja Berlin

A „segíteni készek szövetségének” létrehozásával a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza Heiko Maas német külügyminiszter - derült ki abból az interjúból, amely a Madsack médiacsoport lapjaiban jelent meg. A javaslat éppen ellentéte a magyar kormány álláspontjának.