szerző:
hvg.hu

"Engem a tehetség vonz" – válaszolja Udvaros Dorottya arra a kérdésre, hogy miként találta meg a hangot a Nemzetiben Jordán Tamással, Alföldi Róberttel és Vidnyánszky Attilával is. A HVG-nek adott interjújában beszélt a me too mozgalomról és arról is, hogy a mentalitásának köszönheti, hogy őt soha nem használták ki.

Udvaros Dorottya 2002-ben szerződött a Nemzeti Színházhoz, és azon kevesek közé tartozott, akik nem álltak fel Alföldi Róbert igazgató távozása után. A színésznő azóta is Vidnyánszky Attila társulatának tagja. A HVG-nek adott interjújában kifejti, hogy őt csak a tehetség vonzza: "van bennem kompromisszumkészség, de nem vagyok megalkuvó" – fogalmaz. Hozzáteszi, hogy kíváncsi a színházhoz teljesen már irányból közelítő emberekre, és izgatta az a fajta színház is, amelyet Vidnyánszky Beregszászon kezdett csinálni, ezért maradt a Nemzetiben az igazgatóváltás után is.

Kitér arra is a me too mozgalom kapcsán, hogy őt mindig elkerülték a zaklatásos, szexuális kihasználáson alapuló helyzetek, "soha senki nem akart ilyen módon előnyökhöz juttatni" – mondja. Szerinte ezt annak köszönheti, hogy az egész mentalitását áthatja az, hogy nem tart igényt külső segítségre. Bizonyos értelemben egyet ért Catherine Deneuve-vel a szexuális túlkapásokról szóló vitában. Azt mondja: "A me too kapcsán egyértelmű, hogy a bántalmazott nőket szeretni, óvni, pátyolgatni kell. Ettől függetlenül egyetértek Catherine Deneuve-vel abban, hogy én sem szeretném, ha többé nem karolná át férfi a derekamat, és nem mondaná azt, hogy de szép vagy ma!"

Mint ismert, Deneuve egyike volt azoknak a nőknek, akik úgy gondolták, hogy a me too kapcsán a férfiakkal szembeni vádak túl messzire mentek, a makacs vagy az ügyetlen flörtölés nem bűntény, és meg kell hagyni a férfiaknak "az ostromlás szabadságát".

A teljes interjút a HVG e heti lapszámában olvashatja el:

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Videón, ahogy egy londoni biciklis menet közben felrúg egy másikat

Videón, ahogy egy londoni biciklis menet közben felrúg egy másikat

Két stadion építése is drágult, de már a szemünk sem rebben az összeg láttán

Két stadion építése is drágult, de már a szemünk sem rebben az összeg láttán

Szlovák elnökválasztás: Caputová kapta a legtöbb szavazatot, de lesz második forduló

Szlovák elnökválasztás: Caputová kapta a legtöbb szavazatot, de lesz második forduló

TEK: Vonattal járt Magyarországon az új-zélandi terrorista

TEK: Vonattal járt Magyarországon az új-zélandi terrorista

Jéger Zsombor: Mindig van nálam egy-két csikk

Jéger Zsombor: Mindig van nálam egy-két csikk

Hajléktalantörvény: január óta senkit sem állítottak bíróság elé

Hajléktalantörvény: január óta senkit sem állítottak bíróság elé