szerző:
hvg.hu

Közel két milliárd forintos állami támogatás mellett 150 milliós veszteséget termelt 2018-ban a Nemzeti Színház. Rétvári Bence illetékes államtitkár szerint ez nem gond, mert a színház műsorát nemcsak művészi/szakmai szempontok mentén kell összeállítani, hanem „nemzeti léptékben”. Ráadásul sok diák ingyen látogathatja.

„A Nemzeti Színház gondosan, jogszerűen és átláthatóan gazdálkodik” – adott választ Burány Sándor képviselő „Miért hagyják veszteségesen működni a Nemzeti Színházat” című kérdésére Kásler Miklós humánminiszter nevében Rétvári Bence államtitkár.

Rétvári szerint az előadásokra az „eladni szánt” jegyek 98 százalékban elkeltek. A veszteséges működés alól pedig azzal menti fel a színházat, hogy a Nemzetinek „az általános színházművészeti tevékenységen túl nemzeti léptékben kell meghatároznia műsorpolitikáját”, a színháznak „olyan missziót kell felvállalnia, amely más teátrumtól nem várható el, ugyanakkor nemzeti identitásunk szempontjából nélkülözhetetlen”. Rétvári emlékeztet rá, hogy a Nemzetiben ingyen nézhetnek meg előadásokat szervezett iskoláscsoportok, az „előző évadban több mint kétezer olyan nézőt hívtak el ingyen a Nemzetibe, akik még soha nem járta színházban”.

Ahogy arról a hvg.hu elsőként beszámolt, Vidnyánszky Attila színháza 2018-ban közel 2 milliárd forint állami támogatást kapott különféle jogcímeken és forrásokból, mégis 150 milliós veszteséggel zárta az évet. Csupán száz millió forintot szedtek össze tavaly jegybevételből, ami még 2017-esnél is kevesebb 15 millióval. Nem csoda, hiszen miközben a budapesti színházak zöme jegyeik több, mint kilencven százalékát el tudja adni, a Katona József Színházban, vagy Pintér Béla Társulatának egyes előadásaira hosszú városlisták vannak, addig a Nemzeti Színház kongana az ürességtől, ha csak a jegyvásárlókra számítana. A teátrum beszámolójából az is kiderül, hogy a nagyszínpadon csak a jegyek felét sikerült értékesíteni, a többit főleg ingyenjegyes diákokkal töltötték fel.

Nem véletlenül küzdött a Nemzeti Színház igazgatója olyan elszántan a tao-támogatás megszüntetéséért, hiszen ebből a - jegybevételhez kötött - támogatási formából csak 76 milliót sikerült összegyűjteniük tavaly. Ehhez képest a tao-pótlására létrehozó alapból idén 400 milliót markolhat fel a Vidnyászky-féle színház, miközben több, korábban szakmailag és gazdaságilag is jól működő teátrum, a jegybevétele után beszedhető bevételnek csak a töredékét, adott esetben negyedét, ötödét kapta. Így jutott a csőd szélére a kényes társadalmi témákat is feszegető Átrium.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Könnygázzal oszlatták szét a hongkongi tüntetőket

Könnygázzal oszlatták szét a hongkongi tüntetőket

Újabb kérdés a rezsiutalvánnyal kapcsolatban: mi van, ha nincs a nevünkön rezsiszámla?

Újabb kérdés a rezsiutalvánnyal kapcsolatban: mi van, ha nincs a nevünkön rezsiszámla?

Újabb fontos pozícióba kerülhet az uniós bankfelügyelet magyar főigazgatója

Újabb fontos pozícióba kerülhet az uniós bankfelügyelet magyar főigazgatója

Bárki fizethet majd a nyugdíjasoknak küldött rezsiutalvánnyal

Bárki fizethet majd a nyugdíjasoknak küldött rezsiutalvánnyal

Milliókat gyűjtöttek egy nagyon beteg kislánynak, az alapítvány mégsem utalja át neki a pénzt

Milliókat gyűjtöttek egy nagyon beteg kislánynak, az alapítvány mégsem utalja át neki a pénzt

Országszerte kritikus a pollenhelyzet

Országszerte kritikus a pollenhelyzet