Kánon zengett a Színművészetiért
Körülbelül ezren énekeltek együtt a Színház és Filmművészeti Egyetemet támogatva péntek délután.
Körülbelül ezren énekeltek együtt a Színház és Filmművészeti Egyetemet támogatva péntek délután.
A Nemzeti Színház színésze jelezte: nagyon is jól tudja, „miben van benne”.
Este Iványi Gábor és L. Ritók Nóra is felszólal, Bródy János zenélni fog.
A szerző szerint nem igaz az a közkeletű álláspont, ami az SZFE tiltakozását egy nemzetközi trendbe illeszti. Ennek az ellenállásnak magyar gyökerei vannak. Vélemény.
Kiállnak barátaikért és kollégáikért.
Egyetlen nap alatt több mint ezer zenész, zeneközeli háttérember és támogató írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem önkényes átalakítása és autonómiájának erőszakos felszámolása ellen tiltakoznak.
“Álmatlan éjszakák, dühök és kétségbeesések, óránként megváltoztatott álláspontom ellenére és következtében” – írta a rendező, színművész.
De Pintér Béla rendező szerint „hiába várja el a hóhér, hogy a vérpadon megcsókoljuk a kezét”.
A Színművészeti Egyetem lemondott rektorhelyettese úgy véli, hogy a hatalom hamarosan majd adminisztratív eszközökkel akar véget vetni a diákok tiltakozásának és a blokádnak. S, hogy miért az SZFE diákjai hallatják legerősebben a hangjukat? Ez szinte a felvételi szempontjaiba van kódolva – vallja meg Novák Eszter M. Kiss Csaba kérdésére.
Ötezer ember kell ahhoz, hogy az akció sikeres legyen.
A drámaíró Facebook-posztban magyarázta el, mitől olyan felháborító a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zajló „modellváltás”, mert – mint írja – a magyar társadalom annyira elszokott a demokráciától, hogy sokan nem is értik ezt.
Kirekesztőnek tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Tanácsa, azt, ahogy Vidnyánszky Attila, az egyetem tulajdonosi jogait gyakorló alapítány kuratóriumának elnöke nyilatkozott az egyetem Doktori Iskoláját vezető Karsai György professzorról. Azt várják a kulturális kormányzattól és a kuratórium tagjaitól, hogy határolódjanak el is Vidnyánszky szavaitól, különben, maguk is kirekesztővé válnak.
A kuratóriumi elnök szerint az egyetem vezetősége és az alapítvány sok dolgot másként lát, de abban egyetértenek, hogy az oktatásnak el kell indulnia.
A CEU szenátusa szolidaritásáról biztosítja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatóit és hallgatóit – közölték.
Kötelességüknek érezték, hogy szolidarítsanak a hallgatói által elbarikádozott egyetemmel.
Összesen 478 köznevelési és szakképzési intézményben teljesít szolgálatot iskolaőr szeptember 1-jével, 55 intézményben még nem töltötték be a pozíciót – derült ki a Köznevelési Államtitkárság, az ITM és az ORFK közös, szerdai sajtótájékoztatóján. A toborzás tovább zajlik, októberig pótolni szeretnék a hiányt. Az új iskolaőrök között van korábbi biztonsági őr, de kétdiplomás exnyomozó is. Ketten személyesen is bemutatkoztak.
Az egyetem Hallgatói Önkormányzata ezzel fejezte ki szolidaritását az SZFE diákjaival és tanáraival.
A Facebookon több olyan keret is megjelent, amellyel szolidaritást vállalhat az alapítványi formába került Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE), valamint az intézmény jövőéért aggódó diáksággal.
A szakadék áthidalhatatlannak tűnik Upor László rektorhelyettes szerint.