Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
Az egyetemfoglaló diákok után a Színművészeti lemondott vezetői is sajtótájékoztatót tartottak szerdán, miután találkoztak Vidnyányszky Attilával, az intézményt irányító alapítvány elnökével a Nemzeti Színházban.
A tájékoztatón elhangzott:
a két oldal nem jutott egyezségre, a szakadék áthidalhatatlannak tűnik.
Az egyetemi vezetők közölték: a lemondásuk ellenére továbbra is tanítanának, illetve viszik tovább az egyetem ügyeit. Az oktatási tevékenységet ugyanakkor nem könnyű fenntartani, mert mostanra már néhány külsős oktató is a távozás mellett döntött.
Upor László elmondta, hogy az egyeztetésen az SZFE vezetésének a lemondása volt az egyik fő téma.