Újabb milliós büntetést kapott Gődény György
A március 20-án tartott gyűlés miatt kapott jókora pénzbüntetést.
A március 20-án tartott gyűlés miatt kapott jókora pénzbüntetést.
Közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolt az ügyészség egy férfit, aki álhírt terjesztett a koronavírusról.
Az összeget elemelő férfi 144 ezer forintos pénzbüntetést kapott.
Gyorsított eljárásban 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a férfira a bíróság.
A zenész fellebbezett, mert egy évre a vezetéstől is eltiltanák.
A másik titkárnő korábban csak megrovást kapott.
Budapest területén is különféle szigorításokat hoztak a kerületi polgármesterek húsvét előtt. Akad, ahol 100 ezer forintos bírságot is kilátásba helyeztek.
Németországban minden korábbinál komolyabb büntetésekkel kívánják felvenni a harcot a gyorshajtók ellen.
A szervezetből többen egy roma család háza mellé költöztek, és videózták, fotózták és meg is fenyegették az ott lakókat.
Előfordulhat, hogy egy cégnek több bírságot kell majd fizetnie, mint egy teljes éves nyeresége.
A jelenlegi időjárási körülmények mellett igen jó szolgálatot tehet a ködlámpa, melynek használatával kapcsolatban azonban érdemes átgondolni néhány dolgot.
A focisták a 2008. november 9-én rendezett Siófok–ZTE élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés eredményét befolyásolták.
Az autóst első fokon még fél év börtönre ítélték, felfüggesztve.
Az ügyfelek húzták a rövidebbet.
Északi szomszédunk zárt kapuk mögött fogadja Walest.
A bíróság pénzbüntetést szabott ki a brit turistákra.
Mindez Franciaországban történt, az identitárius fiatalok emellett pénzbüntetést is fizetnek. A nagy jelképes határzár akcióban magyarok is részt vettek, de csak három franciát ítéltek el.
A bíróság bűnösnek találta Jan Ullrichot, 7200 eurót kell fizetnie.
Az ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy 3 millió dél-koreai wonra (nagyjából 720 ezer forint) büntesse a szexuális zaklatással megvádolt úszót.
Az úszók szövetségi kapitánya úgy tudja, pénzbüntetést kapott a szexuális zaklatással megvádolt úszó.