Meghalt a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője
Bezsenyi Mihály 61 éves volt.
„Még jobban szeretem Misit, amióta letartóztatták” – mondta Szilvia.
hvg.hu
A felvétel két főszereplője igen komoly pénzbírságot kapott volna, ha a történtekre a rend őrei előtt kerül sor.
hvg.hu
Több új szabálynak is meg kell felelniük, de a szakszervezet szerint ki lesznek szolgáltatva a munkaadónak.
hvg.hu
Két férfit tetten értek a rendőrök, amikor a kábítószert adták-vették.
hvg.hu
A rendőrök meglepődve szembesültek a ténnyel, hogy a hatalmas jármű egyik kereke alig volt rögzítve.
hvg.hu
A december 13-i tüntetésen igazoltatott embereket közlekedési szabálysértés miatt idézik be.
hvg.hu
Két nappal utánuk két férfi is megrongálta a kőkereszteket.
hvg.hu
Éppen elmeszakértői vizsgálatra vezették elő, amikor rosszul lett.
hvg.hu
A szálláshelyeket bekötik egy központi rendszerbe, a nyaralók adatait pedig bármikor szabadon böngészheti majd a rendőrség.
hvg.hu
Hét embert állítottak elő az ellenőrzés során, és több esetben indult eljárás a taxisok ellen is.
hvg.hu
Egyesek a bűnügyek megoldásának forradalmi eszközeként, mások adatvédelmi szempontból különösen aggályos fejleményként értékelik, hogy a rend őrei egyre többször kutakodnak genetikai adatbázisokban.
A szombati tüntetésen P. Árpád megpróbálta a rendezvényről tudósító operatőr kezében lévő kamerát kiütni. Garázdaság gyanúja miatt kihallgatták.
hvg.hu
Járőrök segítettek hazajutni egy 67 éves nőnek, akinek elromlott az elektromos kerekesszéke.
hvg.hu
A Bács-Kiskun megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 44 éves férfit, aki a gyanú szerint egy láncfűrésszel sebesítette meg ismerősét.
hvg.hu
Aki nem tett eleget a felszólításnak, azzal szemben a rendőrség szabálysértési feljelentést tesz.
hvg.hu
Konfliktusba került a személyzettel, riasztották miatta a hatóságot.
hvg.hu
Azóta letartóztatásban van.
hvg.hu
Elfogtak egy férfit Magyarországon, aki a portugál sajtó szerint hackeléssel futballklubok különféle dokumentumait hozta nyilvánosságra.
hvg.hu