Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Dér Csabát sajtóértesülések szerint Prágában tartóztatta le a rendőrség.
A cseh rendőrség tegnap este őrizetbe vette Prágában Dér Csabát, aki ellen európai elfogatóparancs van érvényben – közölte a Szerbiai Rádió-Televízióra (RTS) hivatkozva a Délhír nevű portál. A hírt később a Blic című lap is megerősítette.
A lap szerint Szerbia és Magyarország mellett valószínűleg Hollandia is fogja kérni kiadatását, ahol egy horvát maffiózót likvidált tavaly.
Februárban derült ki, hogy a Vajdaságban született magyar bérgyilkos Hollandiában is gyilkolhatott. A januári hírek még arról szóltak, hogy Belgrádban ölt meg hidegvérrel egy embert, emiatt az egész szerb rendőrség üldözi, a magyar hatóságok pedig tavaly novemberben adtak ki ellene nemzetközi körözést.
A rendőrség szerint Dér Csaba volt az, aki tavaly szeptemberben a Szilas-pataknál lőtte agyon az előbb térdre kényszerített magyar vállalkozót, V. Lászlót. Dér azelőtt egy szarajevói börtönben ült, előtte pedig Újvidéken is gyilkolt, még 2004-ben, amiért szintén börtönben ült Szerbiában. Részletesen itt írtunk róla:
A gyilkos, aki az áldozatai szemébe néz
Vérbe fagyott holttestek szegélyezik a Vajdaságban született bérgyilkos, Dér Csaba útját. Legutóbb a gyanú szerint Belgrádban ölt meg hidegvérrel egy embert, emiatt az egész szerb rendőrség utána nyomoz, miközben a magyar hatóságok már tavaly novemberben nemzetközi körözést adtak ki ellene.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.