A Boeing felfüggesztette a 777-8-as repülőgépe fejlesztését
A 777X program eleve csúszik a 737 MAX-ok újratervezése miatt.
A 777X program eleve csúszik a 737 MAX-ok újratervezése miatt.
Egy nemzetközi szereplőket is felvonultató konferencián olyan géptípust mutatott be az Airbus, amely szó szerint egy hatalmas vasmadárnak tűnik. A dizájn persze jó okkal lett ilyen.
Darabok hullottak a Norwegian Airlines utasszállító gépéről a Róma melletti Fiumicino utcáira. A fémdarabok több autót, tetőt összezúztak, de szerencsére csak egy ember sérült meg könnyebben. A 298 utassal a fedélzetén felszálló Boeing 787-es Los Angelesbe indult, amikor a baloldali hajtóműve tönkrement, és kénytelen volt visszafordulni. Az eset után ismét felmerült, hogy esetleg nem a lakott terület fölött kellene vezetnie a légifolyosónak.
Kilencszáz pilótát és légiutas-kísérőt bocsát el az ír Ryanair, mert a súlyos szoftverhibák miatt nem érkeznek meg a megrendelt Boeing–737 Max gépek.
Az oroszok megoldása nem volt elegáns, de ez az ő felelősségük, nem a magyar hatóságoké.
Egy 2017 óta fennálló szoftverhiba miatt 149 óránként újra kell indítani az Airbus egyes A350-eseit. Egy újabb vizsgálat azonban úgy tartja, ez nem elég a probléma rendezéséhez.
Jövő tavasszal mutatkozhat be élesben az az újragondolt ülés, ami kényelmesebbé teheti az utazást a repülőgépeken.
A jogszabályok módosítása folyamatban van – írta a Budapest Airport, amikor az augusztusra ígért éjszakai repülési tilalomról kérdeztük. A Wizz Air pedig elárulta: nem változik a menetrend, ugyanúgy szállnak le gépek éjfél után, legfeljebb a főváros helyett az agglomeráció kapja meg a zajterhelést.
A cég 800 millió dollár adózott veszteséget jelentett az amerikai Boeing repülőgépgyártó az első fél évben.
Nem túl gyakori, hogy egy légitársaság egy esetleges légikatasztrófa túlélési esélyeit latolgassa, márpedig a KLM így tett. A bejegyzés azóta eltűnt, de aligha a tartalma miatt döntöttek úgy, hogy törlik.
Szürreális jelenetek zajlottak Nigéria reptéren nemrég, ahol egy potyautas felmászott az éppen felszállni készülő Boeing szárnyára. Ghánába akart jutni.
Egy raktárépület mellé zuhant, legalább hárman meghaltak.
Bizonyos helyzetekben túlzott emelkedésbe kezdhet az Airbus A321neo. A problémát több lépésben oldhatják meg.
Több légitársaság is rosszul járt a Boeing 737 Max földre rendelése miatt. A Ryanair a vártnál kisebb mértékű utasforgalom-bővülésre, a veszteséges bázisok bezárására készül.
A Bombardier csapata nyerte azt a pályázatot, melyen a hatékonyabb repülőgépszárnyra keresett megoldást a brit tudományos akadémia. Az új fejlesztéssel tizedével könnyebb szárnyakat szerelhetnek a gépre.
Őrület, milyen közel van a parthoz a görögországi Szkiathosz szigetének leszállópályája.
A probléma fő oka a kapacitáshiány és a légtér túlzsúfoltsága. Két év alatt duplájára nőttek a járatkésések.
Szerintük rendkívüli körülmények álltak fenn, úgy meg nem jár vissza pénz.
De végül együtt utazhatott a család. Schoberték pedig bocsánatkérést kaptak.
A cég ellen tucatnyi per zajlik, 100 milló dolláros kompenzációt fizetne a cég.