Önhibáján kívül került nagy bajba a Ryanair

Kilencszáz pilótát és légiutas-kísérőt bocsát el az ír Ryanair, mert a súlyos szoftverhibák miatt nem érkeznek meg a megrendelt Boeing–737 Max gépek.

  • hvg.hu hvg.hu
Önhibáján kívül került nagy bajba a Ryanair

Önhibáján kívül komoly bizonytalanságba került a Ryanair – olvasható az e heti HVG-ben. A diszkont-légitársaság ugyanis arra a Boeing–737 Max típusra alapozta többéves fejlesztési terveit, amelynek példányai hónapok óta a földön vesztegelnek, mert a vizsgálatok szerint két tragikus légi balesetet is részben az idézett elő, hogy nem működött megfelelően az átesést megakadályozó szoftverük.

A költséglefaragást talán mindennél többre tartó Michael O'Leary 135 Maxot rendelt, ezek közül az első ötnek ezekben a hetekben kellene megérkeznie. Aligha fognak, s ha meg is jönnek, nem állhatnak forgalomba, amíg az amerikai repülési hatóság – várhatóan 2019 végén vagy 2020 első felében – nem fogadja el az új szoftvereket, s nem engedélyezi a típus visszatérését. Addig marad a Ryanairnél a bizonytalanság, a géphiány, miközben a Maxok helyére kényszerből beállított gépek jóval nagyobb költségekkel üzemelnek.

Aligha vigasztalja a Ryanairt, hogy a gondjaival nincs egyedül. A Boeingeket használó amerikai légitársaságok folyamatosan törlik járataikat. Az American naponta 115, a SouthWest 150 járatot nem indít, a Unitednál pedig azzal számolnak, hogy november elejéig összesen ötezer járatot lesznek kénytelenek törölni.

További részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.

HVG
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.