Van gáz, nem lesz gáz télen
6,3 milliárd betárolt köbméterrel fordulunk rá a fűtési szezonra.
6,3 milliárd betárolt köbméterrel fordulunk rá a fűtési szezonra.
Ki kell adni, hogyan számolják a vízdíjakat, ez pedig akár egy, a kormány ellen indított kártérítési per alapja is lehet.
Nagyobb ütemben gyarapodott idén Magyarországon a zöld rendszámmal futó autók száma, mint a nyilvános töltőállomásoké. A töltési szokásokat az is befolyásolja, hogy a nyilvános „kutakon” bekövetkezett drágulás a házi konnektoros töltés felé tereli a villanyautó-tulajdonosokat.
Már 90,5 százalékon áll a gáztárolóink töltöttsége.
Az MSZP-s Tóth Bertalan fordult a Versenyhivatalhoz. Korábban az MVM azt közölte, elszámolási, számlázási gyakorlata mindenben megfelel a jogszabályoknak.
A tavalyi nettó 74 millió forint után erre az évre összesen már 200 milliót terveztek be távhőre, villanyra és gázra Novák Katalin államfő hivatalában. A szolgálati autók benzinköltsége is emelkedik, de például az állami kitüntetések legyártása egy kicsit olcsóbb lett tavaly óta.
Rossz időben voltak túl jó helyen. Lenne lehetőség az intézmény túlélésére, ugyanis akad ugyancsak a XII. kerületben egy másik óvodaépület, ám azt a kerület értékesíteni tervezi.
Beszerzési ár alatti értékesítéssel, kötelező akcióztatással, versenyhivatali árfigyelővel fogja vissza a kormány az élelmiszerárakat. Az év végére 7 százalékra mérséklődő inflációt ígért, amit, ha piaci alapon nem megy, mindenképpen kikényszerít.
Nemrég költözött a 12 fős kitüntetésosztó testület egy 2200 négyzetméteres zuglói villába, amit 6 milliárd forintért csinosítottak ki. A jelek szerint a magas rezsivel nem számoltak, de a kormány a segítségükre sietett.
Hibás logikával számolnak több gázszámlát is, és ugyan a mostani túlfizetés korrekcióját majd visszakapják az érintettek, de addig is nekik kell hitelezniük az MVM-et.
Azt írják, mindent megtesznek azért, hogy mielőbb visszaszerezzék a klubot, azonban a vagyonkezelőjük zárcserével zárta el üzemeltetői elől a klubot.
A groningeni gázmező az ellátásban leginkább B terv, arra az esetre, ha kiesnének a norvég források.
Régi és rosszul szigetelt a házak többsége az Egyesült Királyságban, ahol októberben 40 százalékkal nőtt meg a rezsi. Kaliforniából fellőttek egy műholdat, amely meg tudja állapítani, hogy melyik ház pocsékolja a drága energiát.
Ha egy havi számla nem éri el ezt az összeget, akkor a következő hónappal együtt kell befizetni.
Tovább növelte a vagyoni előnyét mindenki mással szemben a két leggazdagabb magyar; egy kicsit újra lassult, de még mindig extrémen magas maradt az inflációnk; átírták a gyorsforgalmi úthálózat koncessziós szerződését. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Az Economist szerint Putyin sikeresen, „halálos fegyverként” használta az energiához való hozzáférést az európai lakosság ellen.
Az energiaár-növekedésből adódó 2023. évi többletkiadások ellentételezését szolgálja a juttatás.
Eddig nyolcszor nyúlt bele a kormány a Rezsivédelmi Alapba, az ott félretett pénz majdnem felét költötték el. A legtöbbet nem meglepő módon az energiacégeknek adták, de jutott azért pénz sporttámogatásra, a rendőrségnek, a NAV-nak, vagy épp a Petőfi Irodalmi Múzeumnak is. Összesítettük, mire költöttek eddig az alapból.
Szokás szerint februárban is tetemes felárral kaphattuk az orosz fűtőanyagot - számította ki a Népszava a KSH által frissített külkereskedelmi adatokból.
Részben az enyhe tél, részben a takarékoskodás miatt kevesebb gáz fogyott Európában és itthon is az elmúlt télen. A tavaly nyáron a rezsicsökkentés csökkentését kiváltó energiaválság is enyhülőben, a tőzsdei gázár például már a tavaly év eleji szinteken áll. Az elvi lehetősége megvan annak, hogy ezt mi is érezzük a saját számláinkon, kérdés, hogy a kormány is így gondolja-e. Minden, amit a rezsiárak jelenlegi állásáról tudni érdemes.