Leginkább politikai kérdés lett az energiapolitikából Magyarországon, ami iszonyúan labilis és kiszolgáltatott rendszert eredményezett – így foglalható össze röviden Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjének a G7-en megjelent cikke.
Pletser rámutat, hogy a júliusi, elhúzódó kánikula idején az esti órákban (19 és 21 óra között) a rendszer terhelése csúcsot döntött, az árak meg az egekben voltak. Iparági körökben egyre több hangot hallani, hogy kész csoda, hogy ebben az időszakban elkerültük a hálózat hirtelen, országos szintű hálózati leolvadását, angol nevén a „blackout”-ot.
A szakértő szerint a hazai áramszünet és komolyabb hálózati elem kiesése – lásd június 21-ei balkáni áramszünet – alapvetően két okból nem történt meg: a rendkívül magas beépített napenergia-kapacitások „tompítják” a napközbeni csúcsterhelést, emellett a páneurópai piaccal való jó összekötöttségünknek köszönhetően elég áramot is tudunk importálni. Pletser szerint naperőművek és csak részleges piacösszekapcsolás nélkül szinte garantált lett volna a hazai áramszünet, az esti csúcsok igényét a Paks I., a fosszilis erőművek és az áramimport együtt is épp, csak le tudta fedni.
A változékony, tartalékkapacitás nélküli hazai áramszolgáltatásért Pletser szerint az elmúlt 15-20 év energiapolitikája a felelős. Kevés volt a beruházás, az is inkább politikai, és nem racionális szempontból történt, miközben az európai piac és a magyar elektromos áram kereslete is jelentősen változott.
“Tulajdonképpen feléltük azt a jól megkonstruált rendszert, amit a külföldi nagytulajdonosok a kilencvenes évek második felében és 2000-es években felépítettek idehaza.”
-írja. Szerinte a napenergia hirtelen megtolása mögött az van, hogy ezzel is jelentős támogatást lehet adni annak a társadalmi rétegnek, amit egyébként is szívesen támogat az Orbán-kormány. De közben nem épült ki a szükséges kiegyenlítő, és időjárástól független – elsősorban alaperőművi – konvencionális kapacitás, de a zsinóráram kapacitása sem, amely az ipari felhasználáshoz szükséges. Pletser szerint a rezsicsökkentős reflexek miatt ráadásul a lakosság egyáltalán nincs ösztönözve, hogy ne este tegye maximumra a klímát, amikor a szolgáltatónak tízszer annyiba kerül az áram, mint napközben.
Az áramimportra sem lehet a végsőkig alapozni Pletser szerint. A régióban most áramhiány van, Oroszország megsemmisítette az ukrán áramtermelési kapacitás kétharmadát, így most már ők is importálnak, pedig korábban nettó exportőrök voltak. A Balkánon pedig csak most kezdődik a nap- és szélenergia felfutása, tehát ott csak és kizárólag importáram áll rendelkezésre a nyári csúcsidőszakok ellátására.
Pletser szkeptikus afelől, hogy a 2027-2028-ra tervezett három gázalapú kombinált ciklusú (closed-cycle gas turbine – CCGT) erőmű valóban időre meg tud majd épülni, mert a régióban az összes ilyen projekt éveket csúszott, most pedig óriási a sor a szükséges turbinákat gyártó társaságoknál. Paks II. szerinte 2032-33 előtt szinte biztos, hogy nem készül el. Szerinte jelentős elmaradásban vagyunk ennek megfelelően minden projektben, a 2025 és 2030 közti időszak pedig különösen kritikus lesz.
A szakértő három megoldást lát, melyekre azonnal rá kéne menni:
- növelni kell a mostani 330 MW-os hazai szélkapacitást, nemcsak az MVM által elnyert 670 MW-al, ennél tovább kéne menni
- fel kellene futtatni az energiatároló kapacitásokat
- érdemes lenne elindulni a geotermikus energia felhasználásának irányába, különösen a lakossági ellátásban
Pletser szerint a következő évek energiamérlegének egyensúlyban maradását a jó szerencse és az időjárás fogja biztosan meghatározni. Egy rendszerösszeomlás kockázata szerint “igencsak magas,” főleg nagy téli hidegben, illetve a tartós kánikula idején.
