Ceglédi: Maradék falatok Orbán után – van-e rá gusztusunk?
Avagy: fölegye-e az ellenzék, amit a Fidesz kegyesen odalök neki? Vélemény.
Avagy: fölegye-e az ellenzék, amit a Fidesz kegyesen odalök neki? Vélemény.
„Legyen másik” – írják a Népszabadság egykori szerkesztősége az indexeseknek.
„Soha nem adtam ki üzleti titkot” – mondta az RTL Klubnak az Index kirúgott főszerkesztője.
A bíróság szerint közfeladatot látott el, ezért megszüntették a szabálysértési eljárást a Mérce tudósítójának ügyében.
Egy új programot indít a keresőóriás, amelynek keretében már fizetnie kell a kiadóknak, ha megjelennek a híreik a Google Newsban.
Nincs több tájékoztató, de ezt a nyilvánosság nem nagyon fogja megérezni.
Ezer koronavírus-áldozat nevével és kis leírásával üzeni a lap: senki nem csak statisztikai adat.
Egy csokornyi, sajtószabadságot korlátozó esetet gyűjtött össze az Amnesty International a sajtószabadság május 3-i világnapja alkalmából. Világszerte számos helyen fenyegettek újságírókat vagy indítottak eljárást ellenük, mert kritizálták az új típusú koronavírus miatt járvány ellen hozott intézkedéseket.
Lejárt az elnök-vezérigazgató megbízatása. Az utódját még nem nevezték meg.
Urbán Ágnes médiakutató, egyetemi docens szerint a koronavírus okozta helyzet a sajtót is átformálhatja. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
A pénteki „szükséges tájékoztatás” a koronavírusról azonban csak fél óra volt.
Bíróság mondta ki, hogy a GVH semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott a KESMA engedélyét megadó döntést megelőzően.
A magyar kormányszóvivő Soros György által kezdeményezett kampányként állította be az ORF Magyarországról szóló adását.
A brüsszeli dokumentumban arról értekeznek majd, mi a helyzet a sajtóval és a korrupcióval a tagállamokban. Ezentúl minden évben készül ilyen.
Az elmúlt egy hétben lett több mint száz előfizetőjük, és 1,7 millió forint adományt is gyűjtöttek.
A portálnak azonnali és rendszeres támogatásra van szüksége, hogy biztosítsa a jövőjét.
A Marquard Media teljesen feladta lapkiadó üzletágát Lengyelországban, megszűnik a Joy is.
Gondolkodnak azon is, van-e értelme a piros postaládáknak és a postahivatalok ilyen mértékű jelenlétének.
A Szabad Pécs pályázni fog városi forrásra, de nem lesz önkormányzati sajtó – írja Babos Attila a helyi kritikus sajtó előtt álló kihívásokról. Az újságíró az ellenzék médiaépítési elképzeléseit viszont nem tartja jó iránynak.