Látványos videó készült az autópálya melletti arizonai bozóttüzekről
A tavalyi évhez hasonló szárazság uralkodik az amerikai államban.
A tavalyi évhez hasonló szárazság uralkodik az amerikai államban.
A méregdrága Pro Max egy évet töltött a vízben, mire sikerült kihalászni. Ehhez a klímaváltozás is kellett.
Alulértékeljük a kölest, holott kevesebb vízre van szükség a termesztéséhez, ellenállóbb a szárazsággal szemben, és a tápanyagtartalma szempontjából is kiemelkedő – figyelmeztetnek tudósok.
Már a világ országainak közel háromnegyede felismerte, hogy szükség van egy stratégiára arra vonatkozóan, hogyan kezeljék a globális felmelegedés hatásait, de ezek nem veszik figyelembe kellően az emelkedő hőmérsékletet és még ha van is terv, akkor sincs megfelelő finanszírozás emögött.
Idén sokkal több biztosítást kötöttek a hazai termesztők a termésükre, aminek az egyik oka a kedvezőbb feltételek, másrészt az egyre nagyobb kár, amit a szélsőséges időjárás okoz.
A texasi egyetem mérnökei egy olyan új eszközt dolgoztak ki, ami vizet nyer ki a levegő páratartalmából, majd azzal öntözi a növényeket.
Viharok, tüzek, szárazság: 2020-ban rekordösszegű kárt okoztak az Amerikai Egyesült Államokban a klímaváltozáshoz szorosan köthető jelenségek.
A szárazság és a tavaszi fagy miatt 15-20 százalékos terméskiesés várható az egyes fajtáknál. A kiváló évjárat lehetősége viszont így is megvan.
Hetekkel hamarabb szüretelik a szőlőt, a bornak pedig magasabb lesz az alkoholtartalma.
Burgenland munkacsoportot nevezett ki a helyzet kezelésére, de a krízis elhárításához a magyar társszervek segítségére is szükség lehet.
A napos órák számában is kiemelkedő a belga tavasz, a hétvégén megdőlhet a 2011-es abszolút rekord.
A kereslet továbbra is élénk, és az eladók is elkezdtek tartalékolni, a búza ára pedig nő.
Mondani sem kell: felbecsülhetetlen jelenet. A szigetországot hónapok óta erős hőhullám sújtotta.
A globális felmelegedés számlájára írható súlyos aszály miatt szinte teljesen kiszáradt a Zambia és Zimbabwe határán található Viktória-vízesés.
Az elmúlt tíz év lehet a Föld eddigi legmelegebb évtizede: a kutatók már most "szinte biztosak" abban, hogy a 2010-2019 közötti átlaghőmérséklet a legmelegebbé tette az idén befejeződő évtizedet a rendszeres mérések kezdete óta.
Vagy kiszáradtak vagy a vízforrás keresése közben, az emberrel viaskodva pusztultak el elefántok Zimbabwéban az utóbbi időszakban.